Ugrás a tartalomra

Demjén Ferenc szívélyes üdvözletét küldte Miskolc Város Napjára

Létrehozva
A Kossuth-díjas magyar énekes és dalszövegíró Demjén Ferenc 2018-ban lett Miskolc díszpolgára, a mai ünnepnapon diósgyőri gyökereire emlékeztetve, az alábbi üzenetet küldte.
Kép
szerencsekoncert_demjen_hevesi-9.JPG
Demjén Ferenc a miskolci Szerencsekoncerten március 13-án. Fotó: Juhász Ákos

„Egy üzenetet küldenék a város napja alkalmából: Diósgyőrben születtem. Négy éves koromig laktunk nem messze a DVTK sportcsarnoktól, ahol pár hete játszottunk. Mindig különleges élmény visszajönni ide, bár azt a házsort már lebontották, ahol laktunk.
Sok sikert kívánok a városnak, a DVTK-nak pedig minél gyorsabb visszajutást az NB 1-be. Megérdemlik az itt élő emberek.”

Miskolc Város Napját minden év május 11-én ünneplik meg. A városi közgyűlés 1993-ban döntött úgy, hogy május 11. lesz Miskolc ünnepe, annak tiszteletére, hogy 1909-ben ezen a napon adott a városnak címeres kiváltságlevelet Ferenc József magyar király. A városnapi ünnephez kapcsolódva Miskolc több pontján zajlanak különböző rendezvények. Hagyomány, hogy ezen a napon osztják ki a Miskolci Nemzeti Színházban a Miskolc díszpolgára címet és más további díjakat azoknak, akik sokat tettek a városért.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes óvatosabban közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Magyar Közút, a Miskolci Városgazda és az ÉRV kollégái több ponton hibaelhárítást és útfelújítást végeznek a városban, ezért kérik a közlekedőktől, hogy odafigyelve haladjanak útjukon.
Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.