Ugrás a tartalomra

Bíró Tibor: „Kaptam egy kulcsot oda, ahol tudtam alkotni”

Létrehozva
Bíró Tibor, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI) Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője az elmúlt években munkájával jelentős mértékben hozzájárult Miskolc turisztikai értékeinek népszerűsítéséhez. Népszerű turisztikai termékeket hozott létre, amelyek hosszú távon is segítik a helyi turizmust és a Bükk Városa Program megvalósulását, ezért méltónak találták a Pro Urbe díjra.
Kép
pro_urbe_biro_tibor_szeleta_park_20260416-ot_12.jpg
Bíró Tibor a Szeleta Park Látogatóközpont előtt. Fotó: Osztie Tibor

Miskolc város 2026-os díjazottjait a következő napokban sorra bemutatjuk, szöveges és videós formában is.

– Nem azért dolgozunk, hogy kitüntetést vagy címeket kapjunk. A munkámat nap mint nap elhivatottan végzem, hiszen ez az, ami érdekel és amit szeretek csinálni. Gyermekkoromban szinte minden hétvégét Lillafüreden töltöttem, és kötődés alakult ki bennem a Bükk és az erdő iránt. Amikor lehetőséget kaptam, hogy tegyek érte, akkor belső hajtóerőből igent mondtam rá. Kaptam egy kulcsot, amivel be tudtam lépni oda, ahol tudtam alkotni – fogalmazta meg Bíró Tibor, aki Miskolcon született és nőtt fel, így nagyon kötődik a városhoz, de jelenleg Cserépfalun él családjával.

Kép
Bíró Tibor a szerkesztőségben. Fotó: Osztie Tibor
Bíró Tibor a MiKom szerkesztőségében. Fotó: Osztie Tibor

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály vezetője, már 2023-ban, az akkor még épülő Szeleta Park Látogatóközpont vezetőjeként szakmailag koordinálta a látogatóközpont kiállításának tartalmi megvalósítását. Az év végi megnyitást követő években a látogatóközpontot több mint 140 ezer fő tekintette meg, vendégéjszakákat is generálva a városnak. Az intézmény látogatói nagyrészt hazai településekről, az ország minden vármegyéjéből érkeztek, de összesen öt kontinens 31 országának lakói távoztak elégedetten és vitték haza Miskolc jó hírét.

Bemutatja a Bükk értékeit

– A Szeleta Park Látogatóközpont célja az volt, hogy a térségben meghatározó környezeti nevelési centrummá váljon, amely a felnövekvő új generációt közelíti a természethez, élmény alapú programokon keresztül. Miskolc olyan szerencsés helyzetben van, hogy a Bükki Nemzeti Park a határában, Lillafüreden kezdődik, amely az első hegyvidéki és a legerdősültebb nemzeti park hazánkban, hiszen 80 százalékát erdő borítja. Ez egy nagyon nagy érték, mert a Bükk komplex élőhely, amelynek mind a biológiai diverzitása, mind a geológiai értékei különlegesek. Tehát számunkra Miskolc mindig is a Bükk városa volt. Látogatóközpontunkkal pedig lehetőségünk nyílt arra, hogy megmutassuk ezeket az értékeket – foglalta össze a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője vezetője.

Hozzátette, a nemzeti parknak jogszabályi kötelezettsége is, hogy oktasson, neveljen és a környezettudatosságra érzékenyítsen.

– Amit a BNPI környezeti értékein kívül megmutatunk, az a Szeleta-, vagy Szeletin-kultúra, amely a Szeleta-barlangról kapta a nevét, ami egy világhírű eszközkészítő kultúra, pattintott kőeszközökkel. Ez meghatározta Magyarország ősemberkutatását az 1900-as évektől, ami nagy természettudósokhoz és régészekhez kötődött, többek között Herman Ottó polihisztorhoz és Kadics Ottokár geológus, paleontológushoz. Ennek nyomán Miskolcon dőlt meg az a tudományos tévhit, hogy a Rajnától keletre nem élt ősember a Kárpát-medencében. Mi próbáljuk ezt a tudást és identitást is átadni a város lakossága számára, de nem zárkózunk be kizárólag Miskolcra – részletezte.

Nemzetközi hírnév

Kiemelte, országos, sőt nemzetközi ismertségre törekszenek. Együttműködésben a Velkey László Gyermekegészségügyi Központtal (GYEK) létrehozták a Szeleta GYEK Napok rendezvénysorozatot. A látogatóközpont a tavalyi Kocsonyafesztivál külső helyszíneként is működött. Standjával megmutatta magát egyéb városi turisztikai eseményeken is – többek között Florens Expo 2025 és Avasi Kvaterka – de nagy országos rendezvényeken szintén népszerűsítette Miskolc városát, például Tatán vagy a Debreceni Campus Fesztiválon. A kitelepülések azóta a Szeleta Mobil Kalandok elnevezést kapták. Bíró Tibor hozta létre és vezette be a lillafüredi volt katonai objektumban a Szikla Urbex turisztikai programot, amelyre jelentős az országos érdeklődés.

Kép
Ünnepi közgyűlés I.
Bíró Tibor átveszi az elismerést az ünnepi közgyűlésen. Fotó: Juhász Ákos

– Amikor pályáztunk a Velencei Biennálé kísérőrendezvényére, az UNESCO által az egész világon, látogatóközpontok számára meghirdetett pályázatára, akkor meg tudtunk jelenni a Palazzo Zorzi palotában. Kiállították látogatóközpontunk molinóját Szeleta Park Miskolc néven. Közvetlenül mellettünk, az Altamire-barlang Archeológiai Múzeum volt, amely egy világhírű múzeum, de más illusztris látogatóközpont is a társaságunkban foglalt helyet, összesen ötvenen. Nem régen engedélyt kértek tőlünk, hogy a kiállítás elindulhat-e nemzetközi körútra. Ezáltal jelenleg a Szeleta Park Látogatóközpont és Miskolc világkörüli turnén jár – hívta fel a figyelmet Bíró Tibor.

Ökoturisztikai tényező

Vezetése alatt az intézmény már korán csatlakozott az Ehető Erdő Gasztroexpressz kezdeményezéshez Szeleta Szerelvény Gasztroexpressz márkanéven, amellyel hozzájárult a brand fejlődéséhez. Az intézmény programjaival pályázott a Marketing Szövetség által meghirdetett Városmarketing Gyémánt Díjra, amellyel Városmarketing Gyémántot hozott a városnak. Megtervezte a jelentős ökoturisztikai értékkel bíró, lillafüredi Szeleta tanösvényt, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központtól bérelt kerékpárokkal pedig a Miskolcra látogatók számára e-bike kölcsönzőt alakított ki a látogatóközpontban.

Kép
Bíró Tibor kitüntetve az ünnepi közgyűlésen. Fotó: Juhász Ákos
Bíró Tibor a kitüntetésével az ünnepi közgyűlésen. Fotó: Juhász Ákos

– Az, hogyha valaki az ökoturisztikában nyomot hagy maga után, nem csupán megtörténik, hanem nagyon kemény munkával jár, ahol jelen kell lenni. Ott kezdődik a kemény munka, amikor otthon elkezdenek hiányolni. Viszont amikor örömmel csinálunk valamit, akkor bele tudunk feledkezni ebbe – árulta el a díjazott.

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.