Ugrás a tartalomra

Pénzbüntetését édesanyjával akarta kifizettetni, ezért még gyújtogatással is megfenyegette

Létrehozva
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint édesanyja házát akarta felgyújtani.
Kép
gyujtogatas_gyufa_shutterstock.jpg
Fotó: Shutterstock (illusztráció)

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és jelen eljárással nem érintett öccse 2026. május 6-án este édesanyjuk mezőcsáti házához mentek, ahol kétszáztízezer forint átadását követelték tőle. Ennek nyomatékosítása érdekében az ingatlan felgyújtásával fenyegették meg a sértettet. A gyanúsított a magával vitt körülbelül öt liter üzemanyagot az udvaron szétlocsolta és begyújtotta. A nő jelenlegi férje próbálta megfékezni a tüzet, azonban őt a testvérek közösen, tettleg bántalmazták. A házban négy kiskorú személy is tartózkodott. A tűz során anyagi kár és személyi sérülés nem keletkezett.

A gyanúsított egy büntetőeljárás során korábban vele szemben kiszabott pénzbüntetés megfizetése érdekében követte el fenti cselekményét, amely bizonyítottság esetén súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének megállapítására lehet alkalmas. A pontos minősítés, illetve további bűncselekmény megállapítása a nyomozás feladatát képezi.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény – és az esetleges halmazat – miatt kiszabható büntetési tétel megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, amelyet a férfi személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy a terhelt a sértett és más tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást. Ezt támasztja alá, hogy nem riad vissza az édesanyjával, illetve a segítségére siető személlyel szembeni gátlástalan, kitartó magatartástól sem. Előélete és az elnehezült családi viszonyok alapján alappal lehet következtetni a bűnismétlésre is.

A bíróság ezért egy hónapra, 2026. június 8. napjáig elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés végleges - tette közzé a Miskolci Törvényszék.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.