Ugrás a tartalomra

Sikeres karrier áll előttük

Létrehozva
A IV. Regionális Fafúvós Verseny legjobbjai mutatkoznak be a Versenygyőztesek Gálakoncertjén az Ady Endre Művelődési Házban. Most a közönség is meggyőződhet a zsűri jó döntéséről.
Kép
Regionális Fafúvós Verseny Fotó: Mocsári László
Fotó: Mocsári László (illusztráció)

Különleges zenei élmény várja a klasszikus zene kedvelőit június 5-én, pénteken 18 órától az Ady Endre Művelődési Házban. A Miskolci Szimfonikus Zenekar szervezésében megrendezett Versenygyőztesek Gálakoncertje a IV. Regionális Fafúvós Verseny legeredményesebb fiatal muzsikusainak biztosít bemutatkozási lehetőséget.

A hangversenyen fuvola, klarinét, szaxofon, oboa és fagott kategóriák díjazottjai lépnek színpadra, akik a verseny során kiemelkedő teljesítményükkel vívták ki a zsűri elismerését. A közönség így nemcsak a jövő tehetségeivel találkozhat, hanem a fafúvós hangszerek sokszínű világába is betekintést nyerhet.

A fuvolások műsorában többek között Händel, Bach és Bizet művei csendülnek fel. A klarinétosok repertoárján Mangani, Stamitz és Clérisse darabjai szerepelnek, míg a szaxofonos növendékek Verdi, Csajkovszkij és Schubert műveiből is adnak elő részleteket. Az oboa kategória győztese Corelli-Barbirolli versenyművének tételeivel mutatkozik be, a fagott kategória képviselője pedig Pécsi József kompozícióját szólaltatja meg.

Fellépők névsora: Becsei Lujza, Molnár Eszter, Balla Zsófia, Katona Kincső, Suszter Abigél Luca, Antal Fanni, Mandula Veronika, Sziráki Borbála, Szabó Bence, Szvercsók Boglárka, Hegedűs Emma, Palcsu Dorina, Posta Bence, Somogyi Mariann, Balogh Bálint, Ádám Márk, Nagy Balázs, Csetneki Kincső, Nagy Lőrinc, Hajdú Janka Mária és Székely Viktor.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.