Ugrás a tartalomra

Miskolci néptáncosok a legjobbak között

Létrehozva
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Kép
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Szinvavölgyiek az országos döntőben, Maródi Attila vezetővel. Forrás: Facebook/Szinvavölgyi Néptáncműhely

A XVII. Országos Gyermek Szólótáncversenyre hét helyszínen rendeztek regionális válogatót, köztük Miskolcon is. A versenyre több mint 700 táncos jelentkezett, közülük 114-en jutottak be az országos döntőbe. A Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskolából – és egyben a régióból – nyolc növendék került az ország legjobb, 7–14 éves néptáncosai közé.

A XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntője háromnapos megmérettetés volt, amelyet június első hétvégéjén rendeztek meg Szarvason. A versenyzőknek két táncot kellett improvizatív módon bemutatniuk: egy kötelező, a régióhoz kötődő táncot, valamint egy szabadon választott produkciót. A fellépőket élő zenekar kísérte, a bemutatott táncokat pedig héttagú zsűri értékelte.

Kiemelkedő miskolci eredmények

Hornyák Jázmin elnyerte a „Pántlikás Táncos”, Riley Jamie Dániel pedig a „Kisbokrétás” címet kiemelkedő teljesítményéért. Kötelező táncuk az ipolymenti csárdás volt, míg szabadon választott produkciójukban bonszidai román forgatóst és sűrű csárdást mutattak be.

Kép
Hornyák Jázmin elnyerte a „Pántlikás Táncos”, Riley Jamie Dániel pedig a „Kisbokrétás” címet kiemelkedő teljesítményéért.
Hornyák Jázmin elnyerte a „Pántlikás Táncos”, Riley Jamie Dániel pedig a „Kisbokrétás” címet kiemelkedő teljesítményéért.

Maródi Attila, a néptáncegyüttes vezetője elmondta: nagyon büszke a diákokra, hiszen rengeteg munka áll egy ilyen versenyre való felkészülés mögött. A gyerekeknek hetente hat táncórájuk van, emellett pedig további órákat vállaltak azért, hogy a lehető legjobb formában érkezzenek a megmérettetésre.

Már önmagában is felemelő érzés, hogy ilyen rangos mezőnyben képviselhettük intézményünket. A felkészülés hónapjai alatt a gyermekek óriási utat jártak be. Nemcsak technikailag fejlődtek rengeteget, hanem mentálisan is erősebbé, magabiztosabbá váltak. Lelkesedéssel, alázattal és kitartó munkával készültek, és mind a kötelező, mind a szabadon választott táncaikban gyönyörű teljesítményt nyújtottak. Hiszem, hogy egy táncközösség szíve-lelke azokban a tehetséges fiatalokban rejlik, akik szorgalmukkal, elhivatottságukkal és példamutatásukkal húzóerejévé válnak a csapatnak. Ők inspirálják társaikat, és tovább erősítik közösségünk értékeit. Meg kell említenem a szülőket is, akik rendkívül sokat segítettek, és folyamatosan támogatják gyermekeiket

fogalmazott.

Maródi Attila kiemelte, hogy valamennyi táncosukra büszkék, aki bejutott az országos döntőbe: Tóth Odettre, Vozár Milánra, Ricsák Diánára, Szatmári Dánielre, Szőnyi Csengére, Kállai Péterre, Hornyák Jázminra és Riley Jamie Dánielre.

80 évesek lettek

A Szinvavölgyi Alapfokú Művészeti Iskola táncosai és pedagógusai mozgalmas időszakon vannak túl. Májusban rendezték meg az iskola évzáró néptáncgáláját. A nyári szünetben összetartó és tehetséggondozó táborok várják a gyerekeket, augusztus 20-án pedig az ünnepi megemlékezésen lépnek fel Miskolc belvárosában. Ősszel egy nagyszabású gála keretében ünneplik meg fennállásuk 80. évfordulóját.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.