Ugrás a tartalomra

Századik állomásához érkezett a Hangszert a kézbe program Miskolcon

Létrehozva
Jubileumi, századik állomásához érkezett a Hangszert a kézbe interaktív hangszerkiállítás, amely kedden nyílt meg Miskolcon. A háromnapos programon a látogatók közel százötven hangszert és hangtechnikai eszközt próbálhatnak ki.
Kép
Hangszert a kézbe program

A kiállítás 2017 óta járja az országot, és ez idő alatt 57 településre jutott el. Miskolcon már harmadik alkalommal látható a program, amely az elmúlt közel egy évtized során csaknem negyedmillió látogatónak adott lehetőséget arra, hogy testközelből ismerkedjen meg a zenélés világával. A miskolci állomás egyben a kiállítás 348. napját jelenti, a századik kiállítás pedig a 350. napon zárul majd.

Kép
Hangszert a kézbe program

A megnyitón Cselőtei László, a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Program kollégiumának vezetője arról beszélt, hogy a kezdeményezés indulásakor még kevés lehetőség volt arra, hogy a fiatalok kötetlen formában próbálhassák ki a különböző hangszereket.

– Ez a századik alkalom, hogy egy ilyen esemény megnyitásra kerül. Az elmúlt években mintegy kétszázötvenezer gyermek és fiatal találkozhatott a hangszerekkel, és megtapasztalhatta, milyen érzés megszólaltatni őket. Szerintem az élet egyik legcsodálatosabb élménye zenét csinálni – fogalmazott.

Kép
Hangszert a kézbe program

A Hangszert a kézbe program célja, hogy a látogatók ne csupán nézői legyenek a kiállításnak, hanem aktív résztvevői is. A különböző hangszercsaládok mellett hang- és stúdiótechnikai eszközök is kipróbálhatók, így a zenélés teljes folyamata közelebb kerül az érdeklődőkhöz.

Andrási Remo, a kiállítást szervező Öröm a Zene Nonprofit Kft. ügyvezetője a zene közösségformáló erejét emelte ki.

– Aki zenél, lényegesen boldogabb ember. A zene nemcsak élményt ad, hanem közösséget is teremt. Aki zenekart alapít, barátságokat köt, együtt gondolkodik másokkal, és olyan élményeket szerezhet, amelyek egy életre elkísérik – mondta.

A századik állomást a szervezők az Álmodunk egy világot című könnyűzenei oktatási konferenciával ünnepelték, amelynek a Miskolci Galéria adott otthont. A rendezvény a hangszeres oktatás, a könnyűzene és a zenei nevelés aktuális kérdéseit állította a középpontba, ahol szakemberek, pedagógusok és zenészek osztották meg tapasztalataikat.

A megnyitón Szemecskó Edina, a 100 HAK miskolci házigazdája és a Művészetek Háza munkatársa is köszöntötte a résztvevőket, valamint jó szórakozást kívánt a kiállítás és a kapcsolódó programok látogatóinak.

A Hangszert a kézbe kiállítás három napon keresztül várja a látogatókat a Művészetek Házában, ahol a résztvevők szabadon kipróbálhatják a különböző hangszereket és hangtechnikai eszközöket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.