Ugrás a tartalomra

Lezárult a vizsgálat a miskolci plakátokon megjelent pap ügyében

Létrehozva
Lezárult az Egri Főegyházmegye vizsgálata a Miskolcon plakátokon megjelent, kiskorút érintő vádak ügyében. A tájékoztatás szerint a vizsgálat nem igazolta az állításokat, és bűncselekmény gyanúja sem merült fel.

Az Egri Főegyházmegye közleményében olvasható, hogy 2026. május végén értesültek arról, hogy Miskolc városában plakátokat helyeztek ki, amelyekben súlyos, többek közt kiskorú sérelmére elkövetett visszaéléssel vádoltak meg egy, korábban a főegyházmegye területén szolgáló klerikust. Az Egri Főegyházmegye, ahogy azt nemrégiben hírül adta, az értesülést követően azonnal átfogó előzetes vizsgálatot indított. Az egyházi vizsgálat során a Főegyházmegye teljeskörűen együttműködött a hatóságokkal, a rendelkezésre álló információkat az illetékes hatóságok számára átadta.

A kiskorúak sérelmére elkövetett visszaélés vádja alaptalan

- ezt állapította meg az Egri Főegyházmegye vizsgálata. Azt írják, a klerikust egy olyan személy rágalmazhatta meg, aki korábban konfliktusba keveredett vele. Az egri érsek szerint a hamis vádak a valódi áldozatoknak okozhatják a legnagyobb károkat - olvasható az Egri Főegyházmegye oldalán.

Reagált Miskolc polgármestere

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere szerint a gyermekeket érintő jelzéseket minden esetben gyorsan és alaposan ki kell vizsgálni. Az Egri Főegyházmegye vizsgálata ugyanakkor arra jutott, hogy a miskolci plakátokon szereplő, kiskorút érintő vádak alaptalanok voltak, bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A polgármester hangsúlyozta: a gyermekvédelem fontossága mellett az ártatlanság vélelmét és a felelős közbeszédet is tiszteletben kell tartani, mert az alaptalan vádaskodás rombolja a közbizalmat.

Ez is érdekelhet

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.
Agyhártyagyulladás egy miskolci óvodásnál
Miskolc
A miskolci Pitypang Sport Tagóvoda egyik kisgyermeke agyhártyagyulladással került kórházba.
Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.