A Miskolci Szakképzési Centrum (SZC) minden évben, így ebben az évben is Tehetségtámogató Elismerésben részesítette azon oktatóit, duális partnereit és külső szakembereket, akik hosszú távon és elkötelezetten támogatják a szakképzésben tanuló fiatalok fejlődését és munkájukkal hozzájárultak a tehetséges diákok eredményes szerepléséhez. Továbbá díjazta a Szakma Sztár Fesztiválon kiemelkedő eredményt elért tanulókat is.
Ünnepélyes, ugyanakkor családias hangulatú rendezvényen adták át a Miskolci Szakképzési Centrum vezetői, június 30-án, kedd délelőtt az elismeréseket a 72 éves Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola díszaulájában.
Fontos hagyománnyá vált
A díjátadó mára a szakképzési centrum egyik legfontosabb hagyományává vált. A 2018-ban indult kezdeményezésből kinőtt Tehetségtámogató Elismerés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a pedagógusokra, duális partnerekre, akik a mindennapi munka mellett időt, energiát és elhivatottságot fordítanak arra, hogy tanítványaik kibontakoztathassák képességeiket és elérhessék céljaikat. Továbbá helyi és országos versenyekre készítik fel a tanulókat.
A rendezvény mottója idén is találóan fogalmazta meg az esemény lényegét: „Akik mások sikerét építik.”
A Miskolci SZC meggyőződése, hogy a kiemelkedő tanulói eredmények mögött mindig ott állnak azok az oktatók, mentorok, szakmai partnerek és támogató közösségek, akik segítik a fiatalokat a fejlődés útján. Ezért a díjátadó nem csupán a sikerek ünnepe, hanem köszönetnyilvánítás is mindazok számára, akik nap, mint nap hozzájárulnak a tehetségek kibontakozásához.
Büszkék diákjaikra, oktatóikra
- A Miskolci Szakképzési Centrum életében mindig kiemelkedő alkalom ez a nap, amikor a tehetségfejlesztőket ismerjük el. Nagyon fontos számunkra, hogy idén ilyen szép eredmények születtek. Arra pedig külön is büszkék vagyunk, hogy a Szakma Sztár Fesztiválon különösen jól szerepeltek a Miskolci SZC diákjai. Így szakképzési centrumunk igen előkelő 2-3. helyen található a ranglistán, azaz az ország egyik legjobbja – számolt be köszöntőjében Molnár Péter, a Miskolci SZC főigazgatója. - Tisztán látszik, hogy honnan hová jutottunk és, hogy fejlődünk – tudatta.
Hozzátette, a Miskolci SZC mind a tíz intézményéből elismernek majd oktatókat és tanulókat, akik számtalan területen tevékenykednek. Például kultúra, sport, Honvéd Kadét Program, humán és szakmai területek.
Ezt követően egy ősi kínai mondást idézett:
Ha egy évre tervezünk, ültessünk kukoricát! Ha egy évtizedre tervezünk, ültessünk fákat! Ha egy életre tervezünk, képezzünk és tanítsunk embereket!
- Akik itt jelen vannak, mindannyian ennek a szellemében élnek és dolgoznak. Azok, akik diákokat tanítanak és a bennük rejlő lehetőséget, kincseket, tudást feltárnak, vagy továbbfejlesztenek, azok embereket egy életre tanítanak. Kedves kollégáim, a ti munkáitoknak köszönhetően érnek meg a diákok az életre és a feladatra, amiért óriási köszönet jár! Soha nem késő tanulni, soha nem késő tehetséget fejleszteni. Nincs elveszett ember és elveszett diák – hangsúlyozta a főigazgató és Henry Ford, amerikai üzletembert idézte.
Amikor úgy tűnik, hogy minden ellened van, emlékezz rá, hogy a repülő is széllel szemben száll fel, nem vele együtt.
Az életre készítenek fel
- Nagyon komoly munkánk van abban, hogy ma duális képzésről beszélünk Magyarországon. Örömmel látom azt is, hogy a megalakult TISZA-kormány programjában a duális képzés fontos helyet tölt be. Azt gondolom, hogy ez így helyes és nem is szabad ezt másképpen kezelni – jelentette ki Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke.
Megosztotta, sok vállalattal találkoznak a megyében egy új program keretében, amelynek keretében sok kérdés merült fel: finanszírozás, piacok helyzete, technológia, mesterséges intelligencia, digitalizáció, de a legtöbbet emlegetett kérdés a munkaerőpiac és munkaerő utánpótlás, valamint a képzés fontossága.
- A duális partnereket arra bíztatom, hogy folytassák azt a munkát, amit a nevelésbe fektettek, hiszen nélkülük nincs hiteles szakképzés. A duális képzésben a fiatal munkát, fegyelmet, rendet tanul és elsajátítja a szakmát élő környezetben. Ez hallatlanul fontos dolog, főleg egy olyan világban, ahol a digitalizáció sokszor elviszi a gyerekeket egy egészen más világba, mint például a csavarhúzó forgatása – mutatott rá a BOKIK elnöke és gratulált a duális partnereknek és a Miskolci SZC-nek.
A duális partnerek elismeréseit: Molnár Péter, a Miskolci SZC főigazgatója, Kiss Gábor, a Miskolci SZC kancellárja és Bihall Tamás, a BOKIK elnöke nyújtotta át.
Szakképző intézmény neve | Elismert duális partner |
| Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum | Tóth Nikolett szakoktató |
| Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum | Szabó Zsolt |
| Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum | Pap Erzsébet |
| Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum | Drizner Péter |
Az ünnepség második felében következett a Szakma Sztár Fesztiválon kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok és a kiváló tehetségápoló oktatók díjazása.
A tehetség kibontakoztatásához nem elegendő a szorgalom és a képesség, hanem szükség van egy olyan támogató közösségre is, amely felismeri a fiatalokban rejlő lehetőséget és hozzájárul annak fejlesztéséhez – hangzott el.
Megtanítanak sikeresnek lenni
- Ebben az évben volt szerencsém ott lenni a Szakma Sztár Fesztivál nyitóprogramján, a zárásán és a díjátadón is, ami fantasztikus érzés volt – idézte fel Kiss Gábor, a Miskolci SZC kancellárja. - Az eredeti célkitűzésünk az volt, hogy nemzetközi verseny szintig szeretnénk eljutni és látható sikereket szeretnénk elérni. Idén már a díjátadón tizenkét diákunk hozott el érmet. A távközlési szakmában, például mind a három dobogós helyen miskolci diákok szerepeltek. Magyarországot a világversenyen Shanghajban a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum diákja képviseli szeptemberben – hívta fel a figyelmet.
Kiemelte, a versenyfelkészítés során a diákok nem pusztán a szakmát, hanem azt tanulták meg, hogyan tudnak sikeresek lenni, és karriert építeni. Pont ez kell ahhoz, hogy az életben is sikeresek legyenek. Fejleszthetők tehát azok a kompetenciák is, amelyek arra irányulnak, hogyan kell együtt gondolkodni, innoválni és prezentálni.
Elmondta, a következő tanévben minden iskolájukban karriertanácsadó és kompetenciafejlesztő programot indítanak. A duális partnerekkel való kapcsolat és együttműködés pedig évről évre erősödik.
A Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő tanulók díjait átadta: Molnár Péter, a Miskolci SZC főigazgatója, Kiss Gábor, a Miskolci SZC kancellárja.
Arany-első helyezés | ||
| Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum | Kiss Hanna | Turisztikai technikus Idegenvezető szakmairány |
| Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum | Molnár Zsolt | Távközlési technikus |
| Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum | Rónai Zoltán Richárd | Ipari informatikai technikus |
| Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola | Varga Vivien | Szakács |
Ezüst-második helyezés | ||
| Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum | Kardosi Petra | Turisztikai technikus Idegenvezető szakmairány |
| Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum | Kaulics Balázs | Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus |
| Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum | Tolnai Dávid | Távközlési technikus |
| Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum | Tóth Gábor | Automatikai technikus Gyártástechnika szakmairány |
Bronz-harmadik helyezés | ||
| Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum | Bilkay Gábor | Erősáramú elektrotechnikus |
| Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum | Petrus Dávid | Távközlési technikus |
| Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum | Stubnya Máté | Turisztikai technikus Turisztikai szervező szakmairány |
| Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum | Szabó Dorián | Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus |
5. helyezett | ||
| Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola | Jakab Dorina | Cukrász |
Szakma Kiváló Tanulója Verseny | ||
6. helyezett | ||
| Miskolci SZC Mezőcsáti Technikum és Szakképző Iskola | Tóth Krisztián | Pék |
Tehetségtámogató Elismeréseket nyújtott át a Miskolci SZC oktatóinak: Molnár Péter, a Miskolci SZC főigazgatója, Kiss Gábor, a Miskolci SZC kancellárja.
GYÉMÁNT FOKOZATÚ TEHETSÉGONDOZÓ OKTATÓK:
Szakképző intézmény neve | Elismert oktató |
| Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum | dr. Szanyi Ildikó |
Szigeti-Farkas Ágnes | |
Kameniczky Zsuzsanna | |
Mezei Judit | |
Kovács Zsuzsanna | |
| Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum | Bagány Máté |
Szarka Tibor | |
Leskó János | |
Czétényi Gábor | |
| Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum | Sándor Péter |
Bajnok Zoltán | |
Kósa Tamás Tibor | |
| Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola | Cserei Lászlóné |
ARANY FOKOZATÚ TEHETSÉGONDOZÓ OKTATÓK:
Szakképző intézmény neve | Elismert oktató |
| Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum | Dr. Juhász Zsuzsanna |
| Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum | Sidlovicsné Papp Ildikó |
Mócsány Szilvia | |
| Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum | Timár Péter István |
| Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum | Deák Csaba |
| Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola | Vámosi Viktor |
| Miskolci SZC Mezőcsáti Technikum és Szakképző Iskola | Emődi Gábor |
| Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola | Tóth Krisztina |
Lazányi János |
EZÜST FOKOZATÚ TEHETSÉGONDOZÓ OKTATÓK:
Szakképző intézmény neve | Elismert oktató |
| Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum | Tóth Lourdes Mária |
Bakaja Csabáné Gubán Tünde | |
Tatárné Cselei Csilla Rita | |
| Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum | Miczán Edina |
Varga Enikő | |
| Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum | Varju Terézia |
Szalay Zita | |
| Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum | Hornyák Csaba |
Szabolcs Géza | |
Kozák Gyula | |
Silye Veronika | |
| Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum | Németh Bence |
Kerényi Róbert Nándor | |
Kasza László Róbert | |
Simainé Nagy Brigitta | |
Prillné Csordás Csilla Piroska | |
| Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola | Szabó László |
| Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum | Tóth Krisztián |
| Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium | Ádám Andrea |
Tasi Judit Andrea | |
| Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola | Bogdán Józsefné |
Nagy Tamás Tiborné |
BRONZ FOKOZATÚ TEHETSÉGONDOZÓ OKTATÓK:
Szakképző intézmény neve | Elismert oktató |
| Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum | Fodor Tamás Antal |
| Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum | Szabó Zoltán |
Heppné Képes Fanni | |
Lajtos Tamás | |
| Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum | Erdélyiné Novák Gabriella |
Sikorszki Márta | |
| Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum | Palencsár Illés |
Faragóné Csacsovszky Krisztina | |
| Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum | Waldhauser Marianna |
| Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola | Tóth Gábor |
| Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum | Veresné Farkas Rita |
| Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium | Simon Zoltán |
Kovács Imre | |
| Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola | Szilágyi Beáta |
Dr. Omarné Vadas Rita | |
Szilvási Andrea |