Ugrás a tartalomra

Új mérnökök vették át diplomáikat a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának, valamint Anyag- és Vegyészmérnöki Karának végzősei vették át okleveleiket az egyetem diplomaosztó ünnepségén.
Kép
Diplomaosztó július 3. Fotó: Juhász Ákos
Fotók: Juhász Ákos

A 2025/26-os tanév tavaszi félévében a Műszaki Föld- és Környezettudományi Karon 98 hallgató tett sikeres záróvizsgát, közülük 69-en vették át oklevelüket. Az Anyag- és Vegyészmérnöki Karon 39-en záróvizsgáztak sikeresen, közülük 27-en kaptak diplomát az ünnepségen.

A végzett hallgatók mérnöki fogadalomtételének szövegét Czakó Eszter Napsugár környezetmérnöki alapszakos hallgató mondta el.

A végzős hallgatók nevében Stadler János vegyészmérnök alapszakon végzett hallgató búcsúzott az egyetemi évektől. Beszédében felidézte a kezdeti bizonytalanságokat, a vizsgákat, a beadandókat és azokat a nehéz pillanatokat is, amikor csak a kitartás vitte tovább a hallgatókat.
– Ma nemcsak a diplomát vesszük át, hanem bizonyítjuk önmagunknak, hogy képesek voltunk végigjárni ezt az utat. Büszkék lehetünk arra, amit elértünk – fogalmazott.

Kép
Diplomaosztó július 3. Fotó: Juhász Ákos

Mucsi Gábor, a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar dékánja beszédében a bányászat, a kohászat, az anyagtudomány és a környezetmérnöki területek megújuló szerepéről beszélt. Kiemelte, hogy ezek a szakmák ma már nem a múlt iparágait jelentik, hanem a zöld átállás, az elektromobilitás, az energiatárolás, a körforgásos gazdaság és a fenntartható nyersanyaggazdálkodás kulcsterületei.
– Az önök generációja ezeknek az átalakulásoknak nem egyszerűen részese lesz, hanem alakítója is – hangsúlyozta.

A dékán szerint a jövő mérnökei számára a multidiszciplináris gondolkodás alapfeltétel lesz, hiszen a legösszetettebb problémákra már nem egyetlen tudományterület ad választ. Arra biztatta a friss diplomásokat, hogy őrizzék meg kíváncsiságukat, legyenek nyitottak az új technológiákra, ugyanakkor maradjanak hűek a mérnöki gondolkodás alapelveihez.

Kép
Diplomaosztó július 3. Fotó: Juhász Ákos

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora beszédében arra emlékeztetett, hogy a két kar az intézmény történetének legmélyebb gyökereihez kapcsolódik.
– Intézményünk története a föld mélyéből indult, abból a tudásból, amely a bányászatot, az ásványkincsek feltárását és a természet erőinek megismerését szolgálta – fogalmazott.

A rektor kiemelte, hogy a földtudományok, a környezetvédelem, az anyagtudomány és a vegyészet korunk legfontosabb kérdéseire keresik a választ. Mint mondta, a világ olyan szakembereket vár, akik nemcsak értenek a technológiához, hanem képesek felismerni döntéseik társadalmi és környezeti következményeit is.
– A mérnök nem csupán megoldja a problémákat, hanem olyan jövőt tervez, amelyben kevesebb probléma születik – hangsúlyozta.

Kép
Diplomaosztó július 3. Fotó: Juhász Ákos

Az ünnepséget zenei produkció is színesítette: a végzős hallgatók tiszteletére Vivaldi *Allegro* című művét adta elő a Bartók Béla Zeneművészeti Kar fuvolatriója. A produkcióban Erdélyi-Kiss Lilla, Sándor Máté és Krajnikné Móri Marianna működött közre.

A diplomaosztó végén a friss diplomások átvették okleveleiket, ezzel lezárva egy fontos egyetemi időszakot, és megkezdve pályájuk következő fejezetét.

Kép
Diplomaosztó július 3. Fotó: Juhász Ákos

Címkék

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez az önkormányzat minden szakmai támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.