Ugrás a tartalomra

Több helyszínen zajlanak munkálatok Miskolcon, forgalomkorlátozásokra kell számítani

Létrehozva
Csütörtökön is folytatódik az útfelújítás Miskolcon. Lezárták a Pattantyús utcát, számos helyen dolgoznak a városban.
Kép
Útfelújítás az Avason
Útfelújítás az Avason. Fotó: Mocsári László

Közlekedési információk Miskolcról

Lezárták a közúti forgalom elől a Pattantyús utcát. Az útszakaszt kizárólag az MVK Zrt. autóbuszai használhatják, forgalomirányító közlekedési lámpa irányítása mellett. A forgalomkorlátozás Miskolc város útfelújítási programjának része, amelynek keretében folytatódik az Avas főútjának teljes körű felújítása.

A jelenlegi ütemben az alábbi útszakaszokat érintik a kivitelezési munkák:

  • Szentgyörgy út: a Miskolctapolcai utca és a Gesztenyés utca közötti szakasz jobb oldala,
  • Szentgyörgy út: a Szilvás utca és a Mednyánszky utca közötti szakasz bal oldala,
  • Klapka György utca: a Kölcsey utca és a Pattantyús utca közötti szakasz jobb oldala.

A kivitelezés időtartama alatt az érintett területeken forgalomkorlátozásokra, sávszűkítésekre, valamint megnövekedett menetidőre kell számítani.

Az érintett útszakaszokon fokozott figyelemmel közlekedjenek, tartsák be a kihelyezett ideiglenes közúti jelzőtáblák és forgalomirányító berendezések utasításait, valamint lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat.

Közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok Miskolcon

A városban közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok zajlanak Bacsinszky u. 114., Balassi B. u. 10/A., Balassi B. u. – Sütő J. u. kereszteződés, Barcsai u. 6., Baráthegyalja u. 17., Bartók Béla u. 53., Bartók Béla u. 115., Bábonyibérc sor 23., Bánya u. 7., Blaskovics L. u. 7., Bokréta u. 1., Csabai kapu – OMV benzinkút, Eszterházy u. – Vezér u. kereszteződés, Fonoda u. 1., Garbai S. u. 1., Gálffy Ignác u. 2., Görömbölyi u. 31., Görögszőlő u. 30., Haladás u. 31., Hegyalja u. 117., Honszerző u. – Erdő sor kereszteződés, Honszerző u. – Farbaky u. kereszteződés, Huba u. 48–50., Illyés Gyula u. 24., Isaszeg u. 7/A., János u. 46., János u. 57., József u. – Andor u. kereszteződés, Kaffka u. 32., Király u. 2., Kis-Hunyad u. 31., Kiss tábornok út 30. – 10-es posta előtt, Latabár Endre u. 16–18., Láditelep u. 2., Lázár V. u. 1., Liszkay G. u. 18., Lórántffy u. 45., Maros u. 28–30., Mányoki Á. u. 1., Medgyessy F. u. 10., Mikes K. u. 28., Nagyváradi u. 6–8., Puskás Tivadar u. 5., Sas u. 16., Schweidel J. u. 10., Soltész Nagy Kálmán u. 36., Soltész Nagy Kálmán u. 44., Sütő J. u. 26., Szarkahegy u. 2., Szeles u. – taxiállomásnál, Szentistványi u. 33., Szentpéteri kapu 101., Szentgyörgy u. 25., Szrogh Sámuel u. 42., Temető alja u. 1., Telepy Gy. u. 26., Vizirózsa u. 14., Zrínyi I. u. 43., Zrínyi I. u. 45.

A munkavégzések ideje alatt arra kérik a közlekedőket, hogy:

  • figyeljék a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseket,
  • tartsák be a sebességkorlátozásokat,
  • és ügyeljenek a munkaterületen dolgozók, valamint a közlekedésben résztvevők biztonságára.

Közúti közlekedési balesetről nincs információ – írta a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.