Ugrás a tartalomra

Simán nyert a diósgyőri kettő

Létrehozva
Labdarúgás: hazai környezetben lejátszotta első tesztmérkőzését a piros-fehérek NB III-as csapata.
Kép
foci-labda.jpg

A Bém Gábor vezetőedző által irányított fiatalok magabiztosan verték meg az élvonalbeli lila-fehérek második csapatát. 

DVTK II – Újpest FC II 4–1 (3–0)
Miskolc, DVTK edzőközpont. V.: Kujbus (Horváth Á., Molnár M.).
Gólszerzők: Kövesi K. (2 – 9., 12.), Sáreczki (23.), Emmanuel (90.), ill.
Dékei (80.).

Címkék

Ez is érdekelhet

Mutatjuk a legfrissebb közlekedési információkat Miskolcon
Miskolc
Pénteken is több útszakaszon kell forgalomkorlátozásra számítani Miskolcon.
25 éve a Miskolci Egyetemen – jubileumot ünnepel az Egészségtudományi Kar
MiskolcOktatás
Szakmai konferenciával, megemlékezésekkel és hagyományőrző eseményekkel ünnepelte negyedszázados jubileumát a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara. Az egy napon át tartó eseménysorozat nemcsak a miskolci felsőfokú egészségtudományi képzés elmúlt huszonöt évének mérföldköveit foglalta keretbe, hanem az észak-magyarországi régió egészségügyi és védőnőképzésének múltja előtt is tisztelgett.
Egy nap alatt több mint 500 üzleti tárgyalás a BOKIK-ban
MiskolcGazdaság
Több mint 200 szakember vett részt az Észak-magyarországi Beszállítói Fórumon, amelynek keretében 11 meghatározó vállalat képviselőivel tárgyalhatnak a kis- és középvállalkozások. A rendezvénynek október 14-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székháza adott otthont.
Két érem a háromtusa országos bajnokságról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.