Ugrás a tartalomra

Az év óvodakertje díjra is pályázik Miskolc

Létrehozva
Sorozatban ötödik éve indul a Virágos Magyarország versenyen a borsodi megyeszékhely.
Kép
Virágos Magyarország
Fotók: Mocsári László

A Virágos Magyarország az ország legnagyobb és legnépszerűbb környezetszépítő versenye, amelyet 1994 óta rendeznek meg a lakókörnyezet szépítésére, a zöldfelületek gyarapítására és a fenntarthatóság népszerűsítésére. A versenyre évente több száz hazai és határon túli magyar település nevez be.

A verseny célja a virágos, élhető és turisztikailag vonzó környezet kialakítása a helyi közösségek bevonásával. A megmérettetésre önkormányzatok pályázhatnak különböző kategóriákban.

Kép
Virágos Magyarország

Kedden delegáció érkezett Miskolcra, tagjait Matiscsák Éva alpolgármester és Czifrusz Natália főkertész fogadta, majd egy előre összeállított útvonalterv szerint, együtt tekintették meg Miskolc zöldfelületeit.

Ahogy azt a főkertésztől megtudtuk, a város sorozatban ötödik éve pályázik, nem is eredménytelenül, hiszen tavaly például a városi sétákkal megnyerték a tematikus kiírást. Hozzátette: idén az önkormányzati fenntartású intézmények környezeti nevelésének eredményeivel pályáznak. A Brunszvik Teréz tagóvoda bázisintézménynek van kijelölve, ahol sok jó gyakorlatot valósítanak meg. Az itt elért eredményekkel pályáznak Az év óvodakertje címre.

Mármarosi Sándor, a delegáció elnöke (egyébként Tatabánya főkertésze) elmondta, a tematikus projekt mellett maga a város is pályázott, így a közösségi tereket, virágos felületeket, parkerdőket is megvizsgálják a látogatás során. Köztisztasági és parkfenntartási szempontokat egyaránt figyelembe vesznek. Hozzátette, szintén fontos az ezekben megjelenő közösségi erő, az, hogyan fognak össze a város lakói környezetük rendben tartásáért, szebbé tételéért.

– A Virágos Magyarország verseny célja éppen az, hogy a lakóközösség és a város együttműködése alapján egy tiszta, szép lakókörnyezet alakuljon ki, amit fenn is lehet tartani. Ugyanakkor a versenyben részt vevő települések tanulnak is egymástól – mutatott rá.

Ez is érdekelhet

Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.