A Miskolci Városgazda az alábbi közleményben tájékoztatta szerkesztőségünket a hétfő reggeli közlekedési információiról a város helyszínein:
A Nagyváthy u. – Nagysándor József u. kereszteződésében nem működnek a jelzőlámpák - hívták fel a figyelmet.
Megkezdődött a Szeder utca teljes körű felújítása. A munkálatok ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani - tudatták.
A Pattantyús utcát lezárták a közúti forgalom elől. Az útszakaszt kizárólag az MVK Zrt. autóbuszai használhatják, forgalomirányító közlekedési lámpa irányítása mellett - tették hozzá.
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok miatt a Szentgyörgy út és a Klapka György utca egyes szakaszain is forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani - közölték.
"Kérjük a közlekedőket, hogy az érintett útszakaszokon fokozott figyelemmel közlekedjenek, tartsák be a kihelyezett ideiglenes közúti jelzőtáblák és forgalomirányító berendezések utasításait, valamint lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat" - írták.
A városban közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok folynak a következő utcákban: Bacsinszky András u. 114., Balaton u. 46., Barcsay Ábrahám u. 6., Barkóczy Ferenc u. 25., Bartók Béla u. 53., Bartók Béla u. 115., Baráthegyalja u. 17., Bábonyibérc sor 3., Bábonyibérc sor 23., Bánya u. 7., Bertalan u. – Szarkahegy u. kereszteződés, Blaskovics László u. 7., Brassói u. 1., Brassói u. – Tanító u. kereszteződés, Budai József u. 60., Bükkszentlászló fő u. 147., Eszterházy Antal u. – Vezér u. kereszteződés, Feszty Árpád u. 126., Fonoda u. 1., Galagonyás u. 9., Garbai Sándor u. 1., Gálffy Ignác u. 2., Görömbölyi u. 31., Haladás u. 31., Hatvanötösök u. – Szeles u. kereszteződés, Hegyalja u. 117., Honszerző u. – Erdő sor kereszteződés, Honszerző u. – Farbaky István u. kereszteződés, Illyés Gyula u. 24., Isaszeg u. 7/A., János u. 46., János u. 57., József Attila u. – Latabár Endre u. kereszteződés, Kaffka Margit u. 32., Kázmér u. 3., Király u. 2., Kis-Hunyad u. 31., Kiss tábornok út 30. – 10-es posta előtt, Koboz u. 45., Középszer u. 58., Latabár Endre u. 16–18., Lauday János u. 16., Lauday János u. – Dalárda u. kereszteződés, Lázár Vilmos u. 1., Liszkay Gusztáv u. 18., Lovarda u. 4–6., Lórántffy Zsuzsanna u. 45., Maros u. 28–30., Mányoki Ádám u. 1., Medgyessy Ferenc u. 10., Mérnök u. 2., Mikes Kelemen u. 28., Mónus Illés u. 4., Nándorfehérvári u. 20., Puskás Tivadar u. 5., Pusztaszeri u. 3., Sas u. 16., Selyemrét u. 20., Schweidel József u. 10., Soltész Nagy Kálmán u. 36., Soltész Nagy Kálmán u. 44., Soltész Nagy Kálmán u. 52., Soltész Nagy Kálmán u. – Kont u. kereszteződés, Szarkahegy u. 2., Szeles u. – taxiállomásnál, Szentgyörgy u. 12., Szentgyörgy u. 25., Szentistványi u. 10., Szentistványi u. 33., Szentpéteri kapu 101., Szrogh Sámuel u. 42., Temető alja u. 1., Vizirózsa u. 14., Zrínyi Ilona u. 45.
A munkavégzések ideje alatt arra kérjük a közlekedőket, hogy:
- figyeljék a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseket,
- tartsák be a sebességkorlátozásokat,
- és ügyeljenek a munkaterületen dolgozók, valamint a közlekedésben résztvevők biztonságára.