Ugrás a tartalomra

Útfelújítások és közterület-bontások miatt változik a közlekedés Miskolcon

Létrehozva
Megkezdődött a Szeder utca felújítása, több helyen útbontások zajlanak Miskolcon.
Kép
szeder_ut_felujitas_260715ml-1.jpg
Elkezdődött a Szeder utca felújítása. Fotó: Mocsári László

Megkezdődött a Szeder utca teljes körű felújítása. A munkálatok ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.

A Pattantyús utca lezárásra került a közúti forgalom elől. Az útszakaszt kizárólag az MVK Zrt. autóbuszai használhatják, forgalomirányító közlekedési lámpa irányítása mellett.

Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok miatt a Szentgyörgy út és a Klapka György utca egyes szakaszain is forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.

Kérik a közlekedőket, hogy az érintett útszakaszokon fokozott figyelemmel közlekedjenek, tartsák be a kihelyezett ideiglenes közúti jelzőtáblák és forgalomirányító berendezések utasításait, valamint lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat.

Közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok Miskolcon

A városban közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok zajlanak Andrássy u. – Móricz Zsigmond u. kereszteződés, Bacsinszky u. 114., Balaton u. 46., Balogh Ádám u. 28., Barkóczy F. u. 25., Bartók Béla u. 53., Baráthegyalja u. 17., Bábonyibérc sor 3., Bábonyibérc sor 23., Bertalan u. – Szarkahegy u. kereszteződés, Blaskovics L. u. 7., Brassói u. 1., Brassói u. – Tanító u. kereszteződés, Budai József u. 60., Budai J. u. – Zrínyi I. u. kereszteződés, Bükkszentlászló fő u. 147., Eszterházy u. – Vezér u. kereszteződés, Feszty Á. u. 126., Fonoda u. 1., Galagonyás u. 9., Garbai S. u. 1., Gálffy Ignác u. 2., Görömbölyi u. 31., Haladás u. 31., Hatvanötösök u. – Szeles u. kereszteződés, Hegyalja u. 117., Honszerző u. – Erdő sor kereszteződés, Honszerző u. – Farbaky u. kereszteződés, Iglói u. 2., Illyés Gyula u. 24., Isaszeg u. 7/A., János u. 46., János u. 57., József A. u. – Latabár Endre u. kereszteződés, Kassák L. u. 28., Kázmér u. 3., Király u. 2., Kiss tábornok út 30. – 10-es posta előtt, Koboz u. 45., Középszer u. 32., Középszer u. 58., Latabár Endre u. 16–18., Lauday J. u. 16., Lauday J. u. – Dalárda u. kereszteződés, Liszkay G. u. 18., Lovarda u. 4–6., Maros u. 28–30., Mányoki Á. u. 1., Medgyessy F. u. 10., Mérnök u. 2., Mikes K. u. 28., Mónus Illés u. 4., Nándorfehérvári u. 20., Puskás Tivadar u. 5., Pusztaszeri u. 3., Sas u. 16., Selyemrét u. 20., Schweidel J. u. 10., Soltész Nagy Kálmán u. 36., Soltész Nagy Kálmán u. 44., Soltész Nagy Kálmán u. 52., Soltész N. K. u. – Kont u. kereszteződés, Szarkahegy u. 2., Szeles u. – taxiállomásnál, Szentgyörgy u. 12., Szentgyörgy u. 25., Szentistványi u. 10., Szentistványi u. 33., Szentpéteri kapu 101., Szrogh Sámuel u. 42., Tárkányi Béla u. 1., Temető alja u. 1., Vizirózsa u. 14.

A munkavégzések ideje alatt arra kérik a közlekedőket, hogy figyeljék a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseket, tartsák be a sebességkorlátozásokat és ügyeljenek a munkaterületen dolgozók, valamint a közlekedésben résztvevők biztonságára.

Közúti közlekedési balesetről nincs információ - írta a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Ez is érdekelhet

Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.