Ugrás a tartalomra

Áramszünet a Szentpéteri kapui áruházban – a vásárlókat távozásra szólították fel

Létrehozva
Minden vásárlót megkértek, hogy hagyja el az épületet.
Kép
tesco_aramkimaradas_260727_jpeg.jpg
Kiürítették az épületet. Olvasónk fotója

Olvasónk a Szentpéteri kapui Tesco-ban próbált éppen vásárolni, amikor lekapcsoltak a fények. Mindenki lefagyott egy pillanatra, aztán egymást nyugtatták a vásárlók, hogy hamarosan újra lesz áram. Bő 10 perc után sem történt azonban változás, így megkérték az embereket, hogy hagyják el az épületet.

Itt a világvége

– fogalmazott az egyik boltos olvasónk tájékoztatása szerint.

A hangosbemondóban közölték, hogy technikai probléma lépett fel. Ez az egész épületet érinti, a kisebb egységeknél is sötétség uralkodik. A pénztárak nem működnek. A boltok munkatársai széttárt karral vették tudomásul, hogy még a rácsot sem tudják lezárni áram nélkül.

Kerestük a vármegyei katasztrófavédelmet, hogy hozzájuk érkezett-e bejelentés káreseményről, kábelszakadásról, illetve természetesen a Tesco sajtóosztályának is küldtünk kérdéseket. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.