Vereskői Jánosné Zsellér Mária Diósgyőrben született 100 évvel ezelőtt.
– A mosolygás és a beszéd megy, a járás már nehezebben – mondta, miközben kedvesen beinvitálta otthonába az őt köszöntő vendégeket. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere virágcsokorral és csokoládéval kedveskedett, aminek nagyon örült Marika néni. Molnár Péter önkormányzati képviselő és Hollósy András alpolgármester sem érkezett üres kézzel. Az oklevelet is mosollyal az arcán bontogatta, fel is olvasta.
– Hihetetlen, hogy ilyen öreg vagyok – mondta mosolyogva takaros otthonában, tele életkedvvel, derűvel.
100 év története
Marika néni iskolai éveit a miskolci Városház téri Zárdában, a Szatmári Irgalmas Nővérek intézményében kezdte, majd elvégezte a polgári iskolát és az ötéves tanítóképzőt. Mára is féltve őrzi színjeles tanítói oklevelét, amely nemcsak személyes büszkesége, hanem egy letűnt korszak értékes dokumentuma is.
Azt meséli, mindig is tanítani szeretett volna. Bár felmerült, hogy apáca, vagy színésznő lesz, az élet azonban segítette élete álma megvalósulását.
Marika néni tanítói pályafutását Borsodszentgyörgyön kezdte, ahová még gyalog járt át Ózdról, hiszen akkoriban autóbusz sem közlekedett a két település között. Később Lyukóbányatelepen tanított egy összevont osztályban, ahol mindössze tizennégy gyermekkel foglalkozott egyszerre, az elsőtől a nyolcadik osztályig.
1949-ben a Vasgyári Fiúiskolába került, majd 1952-től a Ságvári Utcai Iskolában folytatta hivatását. Innen vonult nyugdíjba 1984-ben, de a tanítástól ekkor sem szakadt el: éveken át visszahívták helyettesíteni, elsősorban az alsó tagozatos gyermekek mellé.
– Nagyon szerettem tanítani – mondta.
Szavai hitelességét az is bizonyítja, hogy egykori tanítványai ma is rendszeresen felkeresik, hogy felidézzék vele a közös emlékeket.
A háború nehéz éveket hozott
Életének azonban fájdalmas fejezetei is voltak. Férje kohómérnökként és egyetemi oktatóként dolgozott, ám 1945 és 1949 között szovjet hadifogságban volt. Csak az utolsó hazatérő csoporttal térhetett vissza Magyarországra. Akkor házasodtak össze. Marika néni férjét mindössze 59 éves korában veszítette el, azóta özvegyen él. Gyermekük nem született, és nála tizenkét évvel fiatalabb testvérét is korán elveszítette.
A második világháború emlékei ma is élénken élnek benne. Felidézte, hogy a bombázások idején óvóhelyre kellett menekülniük, barátnőjével pedig az orosz katonák elől a szénában bujkáltak. Egy különleges családtörténetet is megosztott: eredeti vezetéknevük német volt, amelyet magyarosítani kellett. A családnak új nevet kellett megadnia a hatóságoknak. A név teljesen véletlenül született: éppen Fekete István Zsellérek című kötete hevert az asztalon, ez ihlette a választást. Végül ezt hagyta jóvá a hivatal.
Marika néni 100 éve maga a történelem. Sok nehézség és veszteség érte, de sosem veszítette el életörömét, és talán ez lehet a hosszú élet titka. És a sok mosolygás.
