Ugrás a tartalomra

Folytatódik a Pattantyús és a Szeder utca felújítása

Létrehozva
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Kép
Útfelújítás az Avason
Fotó: Mocsári László

Megkezdődött a Szeder utca teljes körű felújítása, ennek ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.

A Pattantyús utcát lezárták a közúti forgalom elől. Az útszakaszt kizárólag az MVK Zrt. autóbuszai használhatják, forgalomirányító közlekedési lámpa irányítása mellett.

Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkák miatt a Szentgyörgy út és a Klapka György utca egyes szakaszain is forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.

A Városgazda kéri a közlekedőket, hogy az érintett útszakaszokon fokozott figyelemmel közlekedjenek, tartsák be a kihelyezett ideiglenes közúti jelzőtáblák és forgalomirányító berendezések utasításait, valamint lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat.

A városban közterület-bontási és hibaelhárítási munkákat az alábbi helyszíneken végeznek:

Andrássy u. – Móricz Zsigmond u. kereszteződés, Bacsinszky u. 114., Balassi u. 10/A., Balaton u. 46., Balogh Ádám u. 28., Barkóczy F. u. 25., Bartók Béla u. 53., Baráthegyalja u. 17., Bábonyibérc sor 3., Bábonyibérc sor 23., Bertalan u. – Szarkahegy u. kereszteződés, Blaskovics L. u. 7., Brassói u. 1., Brassói u. – Tanító u. kereszteződés, Budai József u. 60., Budai J. u. – Zrínyi I. u. kereszteződés, Bükkszentlászló fő u. 147., Eszterházy u. – Vezér u. kereszteződés, Feszty Á. u. 126., Galagonyás u. 9., Garbai S. u. 1., Gálffy Ignác u. 2., Görömbölyi u. 31., Hatvanötösök u. – Szeles u. kereszteződés, Hegyalja u. 117., Honszerző u. – Erdő sor kereszteződés, Honszerző u. – Farbaky u. kereszteződés, Iglói u. 2., Illyés Gyula u. 24., Isaszeg u. 7/A., János u. 46., János u. 57., József A. u. – Latabár Endre u. kereszteződés, Kassák L. u. 28., Kázmér u. 3., Király u. 2., Kiss tábornok út 30. – 10-es posta előtt, Koboz u. 45., Középszer u. 32., Középszer u. 40., Középszer u. 58., Latabár Endre u. 16–18., Lauday J. u. 16., Lauday J. u. – Dalárda u. kereszteződés, Liszkay G. u. 18., Lovarda u. 4–6., Maros u. 28–30., Mányoki Á. u. 1., Meggyesalja u. 18., Mérnök u. 2., Mikes K. u. 28., Mónus Illés u. 4., Nándorfehérvári u. 20., Puskás Tivadar u. 5., Pusztaszeri u. 3., Sas u. 16., Selyemrét u. 20., Schweidel J. u. 10., Soltész Nagy Kálmán u. 36., Soltész Nagy Kálmán u. 44., Soltész Nagy Kálmán u. 52., Soltész N. K. u. – Kont u. kereszteződés, Szeles u. – taxiállomásnál, Szentgyörgy u. 12., Szentgyörgy u. 25., Szentistványi u. 10., Szentistványi u. 33., Szentpéteri kapu 101., Szrogh Sámuel u. 42., Tárkányi Béla u. 1., Temető alja u. 1., Vizirózsa u. 14.

A munkavégzések ideje alatt arra kérik a közlekedőket, hogy:

• figyeljék a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseket,

• tartsák be a sebességkorlátozásokat,

• és ügyeljenek a munkaterületen dolgozók, valamint a közlekedésben résztvevők biztonságára.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.