A miskolci megemlékezést hagyományosan a roma holokauszt-emlékműnél tartották volna, az időjárás azonban felülírta az eredeti terveket. A szervezők a kánikula miatt döntöttek úgy, hogy a programot klimatizált helyiségben tartják meg. Emiatt a megemlékezés gyertyáit sem helyezték el az emlékműnél, ezt később, alkalmasabb időjárási körülmények között tervezik pótolni.
Az eseményen felidézték: öt éve állították fel Miskolcon azt az emlékművet, amely a roma holokauszt miskolci, vármegyei és európai áldozatainak állít emléket. A szervezők köszönetet mondtak mindazoknak, akik szerepet vállaltak az emlékhely létrejöttében, köztük Juhász Ferenc plébánosnak, az Episztémé Egyesületnek, valamint a roma nemzetiségi önkormányzatoknak és civil szervezeteknek.
A megemlékezés egyik szónoka Szénási Szilvia, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány ügyvezető igazgatója volt. Beszédében úgy fogalmazott: az emlékmű nemcsak egy köztéri alkotás, hanem olyan hely, ahol meg lehet állni, el lehet csendesedni, és fejet lehet hajtani azok előtt, akiknek az élete a roma holokauszt során szakadt félbe.
– Ez az emlékmű egyszerre jelképezi az emberi veszteséget és a felelősséget. Arra emlékeztet, hogy minden áldozat mögött egy emberi élet volt: gyermekek, édesanyák, édesapák, nagyszülők, családok, álmok és jövők, amelyeket erőszak szakított félbe – mondta.
Szénási Szilvia hangsúlyozta: az emlékezés nem ér véget egy emlékmű felállításával. Szerinte akkor kezdődik igazán, amikor a történeteket továbbadják, és amikor a roma holokauszt természetes részévé válik a közös emlékezetnek.
Beszédében saját családja történetét is felidézte. Mint mondta, nagyszülei csak a véletlennek és egy bátor embernek köszönhették, hogy életben maradtak: a falu plébánosa kiállt mellettük, és ezzel megmentette őket.
– Ha az a mondat akkor nem hangzik el, én ma nem állhatnék itt – fogalmazott.
A megemlékezésen Biczó Gábor kulturális antropológus, a Debreceni Egyetem tanára is beszédet mondott. Arról beszélt, hogy az emlékezés évről évre ismétlődő alkalom, amelynek nemcsak az áldozatok előtti tisztelgés a célja, hanem az is, hogy a jelen emberét figyelmeztesse.
– Emlékezünk azért, hogy ne felejtsünk, mert tartunk, és okkal tartunk attól, hogy ami egyszer megtörtént, az emberi természetünket és történelmünket ismerve újra megtörténhet – mondta.
Biczó Gábor szerint a roma holokausztról való tudásnak fontos szerepe van abban, hogy felismerjük a kirekesztés, a közöny és az embertelenség jeleit. Úgy fogalmazott: az emlékezés egyszerre tisztelgés az áldozatok előtt és lecke a jelen számára.
A miskolci esemény a megváltozott helyszín ellenére is ugyanazt az üzenetet hordozta: a roma holokauszt áldozatainak emlékét meg kell őrizni, a történetüket pedig tovább kell adni a következő generációknak.
