A követ kifosztása
Egy, a Tiszai pályaudvaron lezajlott lopás nem feltétlenül került be a napilapokba, mert a harmincas évek elején mindennaposnak számított. Kivéve, ha az áldozat a budapesti csehszlovák nagykövet volt.
Vaclav Pallier éppen Kassa felé utazott és a hálókocsijában aludt, amikor a miskolci pályaudvaron megállt a vonat. Miközben pihent, valaki elemelte a fülkéjéből a nadrágját, amiben ötszáz magyar pengő és háromezerötszáz cseh korona volt. Mire felriadt, a nadrágjának és a pénzének csak a hűlt helyét találta.
A nyomozás nem hozott eredményt, a követ megkárosítójának kiléte örökre homályban maradt.
Lövöldözés a vasútállomáson
1918 őszén özönlöttek haza a monarchia katonái a frontról. Mivel a dualista állam megszűnt létezni, a hadserege is felbomlott. A fronton csak annyit mondtak a katonáknak, hogy a háborúnak vége és mindenki mehet, amerre lát. A legkisebb szervezettség nélkül indultak haza az emberek ellátmány nélkül, az induló vonatokra kapaszkodva.
A katonák fosztogattak is, és sok erőszakos tettet követtek el, Miskolcon is. 1918. november 3-án hajnalban gördült be a Rendező pályaudvarra egy, a hazafelé utazó katonáktól zsúfolt szerelvény. A vonat teteje is tele volt utasokkal, ezek közül kettőnek az állomás hídja leszakította a fejét.
Azért, hogy emberéletben ne essen több kár, a pályaudvart őrzők vezetője leszállásra szólította fel az utasokat. A hazatérők válaszul tüzet nyitottak az állomást védő egységekre.
Tűzharc alakult ki, a miskolciak gépfegyverrel viszonozták a lövéseket, melynek során három katona meghalt, és sokan megsebesültek. A sérülteket a miskolci Rudolf-laktanyában lévő kórházba szállították.
Nagy-Miskolc atyja
Szentpáli István (1861-1924) jogász, országgyűlési képviselő, Miskolc polgármestere. A kortársai Nagy-Miskolc atyjának nevezték, joggal.
A későbbi nagy polgármester Halmiban született elsőszülöttként, egy hétgyermekes családban. Szülőhelyén, majd Szatmárban, illetve Iglón végezte alapfokú és középfokú tanulmányait. Bécsben és a fővárosban járt jogi egyetemre, melyet 1887-ben végzett el.
1890-ben került Miskolcra, a Kereskedelmi és Iparkamara titkáraként. 1892-ben nősült, Bárczai Bárczy Blankát vette nőül, kitől három gyermeke született. Sajnos a harmadik gyermek születése után a felesége elhunyt, ezért a kicsiket rokonok nevelték. Később újra megnősült, a második felesége Biasini Paula lett.
Mivel a kamara tagja volt, hamar bekerült a város elit közösségébe, részt vett a Közművelődési Egyesület és a Múzeum Egyesület munkájában is. 1902-ben lett polgármester. Miskolc ekkoriban már évszázadok óta küzdött a szabad királyi város címért. Ezt a címet abban az időben már törvényhatósági jogú városnak hívták. Ez azt jelentette, hogy független volt a megyétől. (Mint ma a megyei jogú város.) A kedvező alkalmat kihasználva az ő polgármestersége idején kapta meg városunk ezt a kivételes rangot. A megye és a város szétválása 1909-ben vált hivatalossá.
A város töretlenül fejlődött Szentpáli idején. A város területe gyarapodott, a csatornázás és a vízhálózat bővítése is megindult, gyárak, üzemek sora létesült. 1910-ben a vasgyári kolónia is csaknem csatlakozott a már létező Nagy-Miskolc tervezethez.
1912-ben országgyűlési képviselő lett, a polgármesteri székben a szintén kiváló képességű Nagy Ferenc lett az utódja.
Pár évvel később, 1917-ben választották újra polgármesterré, egy roppant nehéz történelmi időszakban. A háborút elvesztettük, tombolt a kolera, a hadifoglyok jöttek haza.
Az itt fogvatartottak kószáltak a városban, s a megyében mindenfelé. Jött a cseh és a román megszállás, a spanyolnátha, majd Trianon. Menekültek, éhezők, rokkantak ezrei árasztották el a várost. E helyzeteket bravúrosan kezelte, de 1922-ben egészségi állapotára való hivatkozással a nyugdíjazását kérte.
1922-ben még országgyűlési képviselővé választották, de hivatalát már nem töltötte ki, 1924-ben hunyt el. Sírja a Deszkatemetőben található. Miskolcon utca és iskola is őrzi a nevét.
