Ugrás a tartalomra

Erre minden miskolci autósnak figyelnie kell szombaton

Létrehozva
Akik autóval közlekednek Miskolcon, érdemes előre tervezniük: a munkanap-áthelyezés miatt 2026. augusztus 8-án, szombaton a város díjköteles felszíni parkolóiban a munkanapokra érvényes parkolási rend lesz érvényben.
Kép
lakossagi_forum_szentpeteri_kapu_parkolas_250904_ja-4.JPG
Változik a parkolási rend szombaton. Fotó: illusztráció

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a társaság üzemeltetésében lévő felszíni díjköteles várakozóhelyeken ezen a napon is meg kell váltani a parkolójegyet, illetve érvényes parkolóbérlettel kell rendelkezni.

A mélygarázsok és a parkolóház esetében nincs változás: az Európa téri, a Patak utcai és a Hősök terei mélygarázsokban, valamint a Régiposta utcai Parkolóházban továbbra is a megszokott rend szerint, a hét minden napján, 0–24 óráig díjköteles a parkolás.

A parkolási ügyfélszolgálat (Miskolc, Széchenyi István utca 20.) augusztus 8-án, szombaton 8 és 12 óra között tart nyitva.

Aki parkolóbérletet szeretne vásárolni, annak erre online továbbra is folyamatosan lehetősége van.

A Miskolci Városgazda arra kéri az autósokat, hogy indulás előtt vegyék figyelembe a megváltozott parkolási rendet, így elkerülhetők a kellemetlen meglepetések és a pótdíjazás.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.