Ugrás a tartalomra

Kassáról érkező családok és miskolci ingatlanok: Tóth-Szántai József felelős eljárást kér

Létrehozva
Tóth-Szántai József egy ingatlanközvetítő jelzésére hivatkozva szólalt meg, és jelezte, a város figyelemmel kíséri a folyamatot.
Kép
A 26-os felújítása madártávlatból

Egy miskolci ingatlanközvetítő jelzésére hivatkozva szólalt meg a Kassáról Magyarországra költöző családok ügyében Tóth-Szántai József. Miskolc polgármestere szerint több helyi ingatlantulajdonos jelezte, hogy szívesen értékesítené ingatlanát Kassáról érkező családoknak.

Az ügy előzménye, hogy nyár közepén a borsodi Szalonnán két kassai roma család vásárolt házat. A mélyszegénységben élő, magyarul nem beszélő családok érkezése a településen és Encsen is aggodalmat váltott ki. A családok azóta elhagyták a községet.

Tóth-Szántai József ugyanakkor maga is hangsúlyozta: egyelőre nem tudni, van-e közvetlen összefüggés a miskolci jelzések és a közelmúltban más észak-magyarországi településeken történtek között.

„Ma egy miskolci ingatlanközvetítő számolt be nekem egy aggasztó jelenségről” – írta közösségi oldalán Tóth-Szántai József. Elmondása szerint az ingatlanközvetítő arról tájékoztatta, hogy az elmúlt időszakban több miskolci ingatlantulajdonos jelezte: szívesen értékesítené ingatlanát Kassáról Magyarországra költöző családoknak.

A polgármester a közelmúltban Szalonnán történtekre, illetve az ezekről szóló sajtóbeszámolókra is utalt. Hangsúlyozta azonban, hogy a két jelenség között jelenleg nincs igazolt kapcsolat.

„Nem tudjuk, van-e közvetlen összefüggés a két jelenség között, de elképzelhető, hogy éppen ezek a hírek keltették fel egyes miskolci ingatlantulajdonosok figyelmét” – fogalmazott.

Ez a különbségtétel azért is fontos, mert a polgármester közlése alapján jelenleg nem arról van szó, hogy a város bizonyítékot talált volna egy Miskolcra irányuló szervezett betelepítési folyamatra. A bejegyzésben egy ingatlanközvetítő által továbbított jelzés szerepel, illetve a más településekről szóló sajtóhírek.

A város nem dönthet az ingatlanok vevőiről

Tóth-Szántai József külön kitért arra is, hogy az önkormányzatnak nincs lehetősége meghatározni, hogy egy magántulajdonban lévő lakást vagy házat ki vásárolhat meg.

„Fontos tisztázni, hogy a város nem döntheti el, hogy egy magántulajdonban lévő lakást vagy házat a tulajdonosa kinek ad el” – írta.

A polgármester szerint ugyanakkor egy ingatlan adásvétele nem kizárólag a vevő és az eladó ügye, hiszen annak hatása lehet a közvetlen lakókörnyezetre is.

„Egy ingatlan eladása nem légüres térben történik. Egy lakásnak vannak szomszédai. Egy utcának van közössége. Egy városrésznek pedig van egy kialakult rendje. Aki elad egy ingatlant, annak döntése mások mindennapjaira is hatással lehet” – fogalmazott.

Tóth-Szántai József a miskolci Fészekrakó-ügy tapasztalatait is felidézte. Mint írta, a város hosszú éveken keresztül viselte annak következményeit, amikor egyes lakóközösségekben súlyos együttélési problémák alakultak ki.

„Miskolcnak sajnos van erről rossz tapasztalata. A fészekrakó-ügy következményeit ez a város hosszú éveken keresztül viselte” – írta a polgármester.

Hozzátette: „Megtapasztaltuk, mit jelent, amikor olyanok költöznek egy lakóközösségbe, akik nem tartják be az együttélés alapvető szabályait, és ennek végül egész utcák, társasházak, városrészek isszák meg a levét.”

A városvezető ezt követően egyértelművé tette, hogy nem szeretné, ha hasonló helyzet alakulna ki újra.

„Ez rossz emlék Miskolcnak. Nem szeretnénk még egyszer átélni.”

Felelős döntést kér az ingatlantulajdonosoktól

Tóth-Szántai József arra kérte a miskolci ingatlantulajdonosokat és az ingatlanközvetítőket, hogy az ingatlanok értékesítése során a lakóközösség szempontjait is vegyék figyelembe.

„Ezért arra kérem a miskolci ingatlantulajdonosokat és az ingatlanközvetítőket, hogy járjanak el felelősen” – írta.

A polgármester ugyanakkor ismét hangsúlyozta a tulajdonosok döntési szabadságát.

„Természetesen mindenki maga dönt a saját tulajdonáról, és arról is, kinek kínálja fel eladásra” – fogalmazott, majd hozzátette: „egy ilyen döntésnél gondoljon arra is, hogy annak következményeit nemcsak ő viseli”.

A városvezető szerint a kérdésben nem az számít, hogy valaki honnan érkezik, hanem az, hogy betartja-e az együttélés szabályait.

„Ez nem arról szól, ki honnan jött. Arról szól, hogyan akar itt élni.”

A jogszabályok mindenkire ugyanúgy vonatkoznak

Tóth-Szántai József szerint az önkormányzat a rendelkezésére álló eszközökkel fellép, ha jogsértést vagy a közösségi együttélés szabályainak megsértését tapasztalja.

„Mi pedig figyelemmel kísérjük a folyamatot, és ahol az együttélés szabályait, a közrendet vagy a jogszabályokat megsértik, ott a város a rendelkezésére álló eszközökkel következetesen fel fog lépni” – írta.

A polgármester bejegyzésének végén azt is világossá tette, milyen elvárást fogalmaz meg minden Miskolcon élővel szemben.

„Miskolcon mindenkitől ugyanazt várjuk el: tartsa tiszteletben a törvényeket, a szomszédait és azt a közösséget, amelyben él.”

Címkék

Ez is érdekelhet

SKYLAND
A legendás miskolci DJ pörgette a zenét a Szigeten
MiskolcBulvárCelebhírek
Felrobbant a színpad a miskolci DJ, Batta Róbert és Janklovics Péter közös produkciójától a Szigeten.
Képgaléria
Terülj, terülj… közös vacsora Miskolctapolcán. Fotó: Rogosz Péter
Hűsítő programok, retró buli és kubai hangulat – ezt kínálja a hétvége Miskolcon
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségEgyházSzabadidőBulvár
Kuba ritmusai, retró dallamok, könyvek, kutyás programok, motorok és csillagfényes tóparti élmények – ezen a hétvégén sem maradnak program nélkül a miskolciak.
Képgaléria
A 26-os felújítása madártávlatból
Itt a péntek: ezekre a miskolci útszakaszokra érdemes figyelni
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról augusztus 14-én, pénteken.
Zászlófelvonás jelezte, hogy befejezték a Barlangfürdő kivitelezését
Miskolc
A miskolctapolcai Barlangfürdő és a város zászlaját, valamint a nemzeti lobogót vonták fel csütörtökön a Barlangfürdőnél, ezzel jelezve, hogy a kivitelezést befejezték és a területet átadták a beruházó miskolci önkormányzatnak.