Ugrás a tartalomra

A Bükki Borok Napját ünnepelhetjük a Mélyvölgyi Nyitott Pincéknél szombaton

Létrehozva
Ismét megtelnek élettel az avasi pincék augusztus 29-én. A Mélyvölgyi Nyitott Pincék nyárzáró rendezvénye és a Bükki Borok Napja délután három órától várja a látogatókat, ahol a finom itókák és étkek kóstolása mellett, zenei és közösségi programokba is bekapcsolódhatnak a kikapcsolódni vágyók.
Kép
Egy korábbi Bükki borok napján. Fotók: Juhász Ákos

A Béka téren és a Gonda Borászatnál bükki borok, jótékonysági kóstolók, pincejárás és gasztronómiai különlegességek – köztük Hot Wheels burgerek, Mezon francia tacoi és Miskolc Gasztrohős specialty kávéi – is várják az érdeklődőket.

Este pedig mindkét helyszínen zenével folytatódik a program. Élőzene és DJ gondoskodnak a nyárzáró hangulatról egészen éjfélig. A Béka téren fellép a Dalárda, Balla Miki szaxofonnal és klarinéttel és DJ Toni. A Gonda Borászatnál pedig a Classic Brass Band ad koncertet, és DJ LuiBIG zenéjére lehet majd bulizni.

Kép

Az érdeklődők kísérőprogramokon is elüthetik az időt. Megnézhetik a BRS béka gyűjteményét és ellátogathatnak az Észak-Keleti Átjáró Egyesület strandjához az Arnóti soron. A szervezők a gyerekekre is gondoltak. A Gonda Borászatnál buborék showval, kitűző készítéssel és társasjátékokkal is készülnek.

A jótékonysági kóstoló bevételéből a Szövetség a Bükki Borvidékért Egyesületet és az Avasi Borút Egyesületet támogatják, azért, hogy a bükki borok és avasi pincék hosszú távú fenntartása, bor- és pincekultúra népszerűsítése valósulhasson meg.

További információ: a Facebook-eseménynél

Címkék

Ez is érdekelhet

Nestlé
Jó hír érkezett Diósgyőrből: tovább működik a csokoládégyár
MiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A hírt Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán jelentette be.
Raymond Lardellier a Francia Nemzeti Érdemrend Lovagi Fokozatát vehette át pénteken Miskolcon
Meghatódva vette át az elismerést a legmiskolcibb francia
Miskolc
Rangos elismerést vehetett át Raymond Lardellier, a legmiskolcibb francia.
„Nagyon megindító itt lenni” – készül Pressburger Imre miskolci szülőháza
MiskolcKultúra
Kevin Macdonald Oscar-díjas rendező, Pressburger Imre unokája számára különleges jelentőséggel bír, hogy nagyapja szülőházában járhatott. A Szentpéteri kapui épület közben látványosan megújul: a tető teljes újjáépítésénél járnak, és néhány hónapon belül befejeződhet a rekonstrukció.
A valóság szimbólumai, a szimbólumok valósága az Ars Sacrán
MiskolcKultúraEgyházTudomány
A szimbólumok érdekfeszítő témáját járta körül a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál nyitónapján rendezett tudományos-művészeti konferencia.