Évtizedek óta ígéret, hogy Miskolc méltó módon mutatja be saját pop-rock zenei örökségét. A városban azonban mindeddig nem valósult meg az oly sokszor emlegetett rockmúzeum. Most úgy tűnik, valami mégis elindult: gőzerővel készül a Miskolci Rocklegendák – Rocktörténeti kiállítás, amely 1962-től napjainkig mutatja be a város könnyűzenei életét.
A kezdeményezés a Miskolci Rocklegendák I–II. című kiadványokhoz kapcsolódik. A Bárdos István könyveiben rejlő lehetőséget az Átrium Park tulajdonosai is meglátták, és helyet, valamint anyagi forrásokat biztosítanak ahhoz, hogy a miskolci rockzene története állandó kiállításon is megjelenhessen.
Több mint hatvan zenekar története
Nem kis munka áll a készülő tárlat mögött. Bárdos István a város 1962-től napjainkig tartó pop-rock történetét dolgozta fel, több mint hatvan helyi zenekar munkásságán keresztül. Ahogy a háromnegyed részben elkészült tárlatot bejárva magunk is láthattuk, a kiállítás tablói egy-egy zenekar történetét mutatják be. A tér közepén további állványokat állítanak fel, amelyeken újabb 24 zenekar kap helyet.
A régi nagyok mellett a fiatalabb generációk sem maradnak ki: Bohemian Betyars, Holdviola, a Paddy and the Rats, és például a Miskolc Dixieland Band is helyet kap a kiállításon.
Bárdos István, a Miskolci Rocklegendák szerzője és a kiállítás ötletgazdája a minap.hu-nak elmondta: a cél nem pusztán a zenekarok felsorolása, hanem annak bemutatása, milyen gazdag és sokszínű volt a város pop-rock zenei élete.
Ha elrúgtak egy követ a főutcán, az biztos, hogy rockzenészt talált el
– idézte fel egy zenész ismerőse mondását Bárdos István. Mint fogalmazott, a maiaknak is érdemes megismerniük, milyen utat jártak be azok az elődök, akik megalapozták Miskolc rockzenei hírnevét.
A „Magyar Woodstock” is helyet kap
A tárlat egyik fontos része lesz az 1973-as Miskolci Pop-Rock Fesztivál, amelyet annak idején a „Magyar Woodstockként” is emlegettek. A fesztivál fennmaradt dokumentumait és relikviáit külön falrészen mutatják majd be, az anyagot Fedor Vilmos gondozza.
A zenekarok története és az 1973-as fesztivál együtt jól érzékelteti Bárdos István szerint, miért vált Miskolc a magyar rockzene egyik meghatározó városává.
Gitárok, relikviák és egy kis szabadtéri rock
A szervezők nem szeretnék, ha a kiállítás kizárólag tablók sora lenne. Relikviák, gitárok bemutatását is tervezik, bár ezt a rendelkezésre álló tér és a tűzvédelmi és egyéb előírások is behatárolják.
A tervek azonban ennél is tovább mutatnak. Az Átrium Park területén egy állandó, fedett színpad kialakítását is tervezik, ahol koncerteket tarthatnának. A silók tetején pedig már kialakítottak egy kilátóteraszt, amely lifttel közelíthető meg, és szintén új lehetőségeket kínálhat a későbbiekben.
Az Átrium Park hét szintjén kulturális központ kialakítását tervezik, amelyben több érdekes és egyedi kiállítás is helyet kaphat. A Rocktörténeti kiállítás ennek egyik fontos eleme lehet.
Ősszel nyílhat meg
Folyamatosan dolgoznak, újabb és újabb tablók készülnek. A megnyitót októberre tervezik, hivatalos megnyitóval ünnepelnék meg az állandó tárlat létrejöttét. Ha elkészül, Miskolc nem egyszerűen egy új kiállítással gazdagodik: egy olyan zenei korszak emlékei kerülhetnek végre közös térbe, amely évtizedeken át meghatározta a város kulturális arculatát.