A városrész máig büszke bányászhagyományaira, ezért az Új Bányamécs Baráti Kör minden évben megszervezi a Bányásznapot, ami idén is két napig, szeptember 4. péntek estétől, szeptember 5. szombat estig tartott.
A péntek esti fáklyás felvonulást, szombat délután megemlékezés követte a Szent Borbála temetőben lévő kopjafánál, majd koszorúzás a Kis Bányász szobornál. Délután négykor megszólalt a várva várt nagy múltú Perecesi Bányász Fúvószenekar. A koncerttel egyidőben megnyílt Kiss Tanne István fotóművész kiállítása az Új Bányamécs Baráti Kör székházában. Ezt követően pedig az Ezüstfürt Táncsoport lépett fel, majd a közönség részleteket hallhatott a Cintányéros cudar világ című operettből.
A jelenlévők öt órától a gyerekek nagy örömére megnézhették a Spider Mentőcsoport kutyás bemutatóját. Este hatkor elkezdődött a népszerű Pereces Legerősebb Embere verseny az iskolaudvaron, ami remek közösségi esemény. Majd Kiss Csaba és Barátai adtak rock koncertet a fúvósokkal. Végül este nyolctól miskolci Főnix Tűzzsonglőr Csoport lélegzetelállító műsorát láthatták a résztvevők.
Kísérőprogramként büfé, vattacukor, a gyerekeknek kisvonat, pónilovaglás, kézműves foglalkozások és arcfestés állt rendelkezésre. Az iskola udvarán felvonultak a motorosok, egy old timer kisbusz és egy markológép, amelyek fokozták a retro hangulatot.