Pénteken mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház Móricz Zsigmond Sárarany című regényének színpadi változatát. A Lőrinczy Attila által dramatizált mű ősbemutató, a regénynek ez az első színpadi adaptációja. A történet középpontjában Turi Dani áll, a zsellérsorból felemelkedni akaró, rendkívüli energiákkal és ambíciókkal rendelkező férfi, akinek életét a vágyak, a hatalom és a birtoklás határozzák meg. A főszerepet Bodoky Márk alakítja, aki szerint Turi Dani egyszerre lenyűgöző és riasztó figura.
Móricz Zsigmond első regénye 1911-es megjelenésekor komoly feltűnést keltett. A Sárarany a kor irodalmi szokásaihoz képest szokatlan nyíltsággal beszélt a testi szerelemről, miközben egy sokkal összetettebb társadalmi problémát is megmutatott. Turi Dani a paraszti világból érkezik, de nem akar belenyugodni abba a helyzetbe, amelybe született. Földet, vagyont, nőket akar, mindent, amiről úgy gondolja, hogy neki jár. Közben történelmi igazságtételről is álmodik.
A történet sötét és tragikus, Turi Dani pedig olyan főhős, akit nem könnyű szeretni.
Elég nyomasztó történet szerintem, de nagyon fontos előadásnak tartom
– mondta Bodoky Márk, aki szerint a szerep egyik legnagyobb kihívása éppen az, hogy miközben a színésznek meg kell értenie a figurát, nem szabad felmentenie őt.
Turi Dani ugyanis súlyos dolgokat követ el.
Nem egy jó ember
– fogalmazott a színész. Ugyanakkor hozzátette: Turi Dani egy olyan kor terméke is, amelyben a kegyetlenség, az erő és a férfiuralom szervesen beépült a mindennapokba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy fel lehetne menteni a tettei alól.
A színész számára éppen az a feladat.
Az a feladatom, hogy ennek ellenére megtaláljam benne azokat a dolgokat, amelyek emberiek, és megmutassam, miért ilyen, mi vezetett oda, hogy ő így éli az életét.
Zseniális gazda, fékezhetetlen ambíciókkal
Turi Dani nem egyszerűen egy kegyetlen férfi. A környezetében sokan különleges embernek, szinte zseninek tartják. Rendkívüli érzéke van a gazdálkodáshoz, tele van energiával, és pontosan tudja, mit akar.
Ő egy mezőgazdasági pioneer, egy zseninek tartják. Iszonyatosan nagyravágyó. Az étvágya kielégíthetetlen. Abban a képzetben él, hogy sokkal több jár neki, mint másnak.
Bodoky Márk szerint Turi Dani személyiségének egyik kulcsa éppen ez az állandó elégedetlenség. Nem képes elfogadni a saját helyét, folyamatosan többre vágyik, és úgy érzi, hogy a világ tartozik neki.
Van benne valami kifejezetten vonzó is:
Frappáns, eszes, ambiciózus, ami nagyon szexi dolog, hatalmas erő van benne.
Talán éppen ezek a tulajdonságai magyarázzák azt is, hogy a történetben miért vonzódik hozzá annyi nő. Turi Dani magabiztossága, ereje és az a képessége, hogy szinte bármit képes véghezvinni, erős vonzerőt jelent a környezetében.
A vonzalom azonban nem oldja fel a kapcsolatainak kegyetlenségét. A férfi úgy él, mintha saját akarata lenne az egyetlen mérce, és közben újra és újra átlép másokon.
Egy történet, amely ma is kellemetlenül ismerős
A Sárarany nem csupán egy férfi története. Móricz Zsigmond regénye és a belőle készült előadás egyszerre beszél társadalmi egyenlőtlenségről, osztályharcról, elnyomásról és nyomorról, miközben a családon belüli erőszak és a nők kiszolgáltatott helyzete is központi kérdéssé válik.
A színész szerint éppen ezért lehet különösen fontos ma is ez a történet. Bár több mint száz év telt el a regény megjelenése óta, számos problémája ma is aktuális.
Bodoky Márk számára a történet egyik legfontosabb tanulsága a felelősség kérdése.
Ha nem vállalunk felelősséget a cselekedeteinkért és a mondatainkért, óriási hibát követünk el. Minden, amit az ember tesz, és minden szó, amit kimond, azért felelősséget kell vállalnia.
A színész szerint a Sárarany nyomasztó történet, de éppen ettől válik fontos színházi élménnyé. Turi Dani bukása mögött ugyanis nem csupán egyetlen ember tragédiája rajzolódik ki, hanem egy egész közegé: egy zárt világé, ahol a társadalmi különbségek, a kiszolgáltatottság és az erőszak egymást erősítik.
Sok témát érint, szép történet, nyomasztó, de tragikusan szép.
A Sárarany bemutatója szeptember 25-én, 19 órától a Miskolci Nemzeti Színházban.