Idén kilenc hazai város – köztük Miskolc – bevonásával mutatják meg a művészet gyógyító és közösségépítő erejét. A rendezvény célja a pszichiátriai betegséggel élők támogatása, valamint a társadalmi stigmák és diszkrimináció lebontása. A Moravcsik Alapítvány és a Magyar Pszichiátriai Társaság közös Anti Stigma Programjának keretében megvalósuló festőmaraton egészen szombat délig tart. A közös kreatív térben megszakítás nélkül alkotnak majd a különböző hátterű, képzettségű és érdeklődésű résztvevők.
A program 16 éve néhány budapesti intézmény összefogásával indult, ám az orvosi egyetemi városok – köztük Miskolc – csatlakozásával országos mozgalommá nőtte ki magát. Idén a helyszíneken több mint ezer alkotó dolgozik majd egy időben, miközben folyamatos képi és hangkapcsolat köti össze őket.
A miskolci esemény ünnepélyes, audiovizuális megnyitója szeptember 25-én, délután 1 órakor kezdődik a Zenepalotában. A szervezők minden érdeklődőt és alkotni vágyót szeretettel várnak. A belépés ingyenes, a részvételhez előzetes regisztráció nem szükséges, jelentkezni közvetlenül a helyszínen lehet.
A maratonon születő legjobb munkákat szakértő zsűri bírálja el. Az alkotások először Budapesten debütálnak decemberben, majd egy országos vándorkiállítással Miskolcra is visszatérnek, hogy a helyi közönség újra megcsodálhassa az alkotói szabadság kézzelfogható gyümölcseit.