Debütált a Múzsakerti Délutánok elnevezésű havi programsorozat szeptember 25-én 16 órakor a miskolci Feledy-házban. Újraindítója elárulta, ez egy régi-új közös együttlét. – A régi-új számomra azt jelenti, hogy amikor még aktív volt a múzsakerti élet, pár évvel ezelőttig, a művészeti-irodalmi hívek, jó barátaink, akik között rangos alkotók, művészek vannak, meghatározó személyiségei a maguk területének és Miskolc művészeti-kulturális életének, ezek után újra eljönnek, visszatérnek, jelenlétükkel tovább erősítve ezt a közösséget és általa a város kultúráját, művészetét – mondta Parázs István szervező, aki igazán közel került az irodalomhoz, hiszen ő Csorba Piroska író-költő özvegye. – Az újakkal való közös jelenlét az áhított jövő, hiszen a generációk és művészeti ideák egyszerre vitázó és mégis békés együttléte adja meg a szellemi élet savát-borsát. A saját útjukat járó újabb nemzedékek előtt ugyanúgy nyitva áll a múzsakerti kapu, hogy a magyar világirodalom és a művészetek minden formája – például a slam potery és minden más – szabadon és természetesen bejöhessen rajta, és jelen lehessen a mindennapjaink irodalmi-művészeti életében. Általuk válhatunk erőssé és szellemileg is gazdaggá – nyilatkozta, majd beszélt arról, mindenkit várnak, akik eddig is eljártak a Múzsák Kertjébe. – És azokat is, sőt, őket különösen is, akik még nem ismerik e helyet - életkortól, iskolázottságtól, ideológiáktól és vallásoktól függetlenül, akik szeretik a tartalmas, építő jellegű, intelligensen szórakoztató irodalmi-művészeti eseményeket – mondta.
Szőke Lajossal kezdtek
A Herman Ottó Múzeum ingyenes nyitóeseményén a 78 éves, berentei Szőke Lajos író-költő mutatkozott be a közönségnek. Az eddig visszavonultan alkotó művész verseit Parázs István dalszerző zenés formában is előadta. Emellett Illner Erzsébet előadóművész a szerző Három arc című műve alapján készített egyedi produkcióval lépett fel.
Parázs István beszélt a tematikáról is. – A különböző generációk és irodalmi-művészeti irányzatok, alkotói világok egybegyűjtött élő tereként kíván funkcionálni a Múzsák Kertje. És nincs kizárva senki sem, mert az irodalmár, a képzőművész, a zenész, a színész, az előadóművész éppúgy egyen-rangú társa és résztvevője, avagy éppenséggel nézőközönsége rendezvényeinknek, mint az építész, a tanár, az orvos, a bűnügyi nyomozó, stb. – sorolta a szervező, elkerülve a konkrétumokat.
Szó esett arról is, hogy kiket szeretne megszólaltani a rendezvényen. – Hálʼ Istennek működnek már olyan irodalmi-művészeti-kulturális műhelyek, alkotóközösségek, amelyek gazdag repertoár-jukkal, élettel, irodalmi-művészeti bemutatkozásaikkal, előadásaikkal újra betöltik majd a házat. Ilyen például a múlt éven indult Pro Art Irodalmi Szalon, vagy a két éve alakult törökszentmiklósi Arany Miskolc Irodalmi Műhely, valamint a másfél-két hónapja megalakult Hold Költők Társasága irodalmi műhely, melynek jelenleg 16, többségükben már saját kötetekkel is rendelkező író, költő tagja van. És ide sorolható az ez év tavaszán indult Észak-fok irodalmi és művészeti folyóirat is, amely a kortárs megszólalásoknak és az értékalapú gondolkodásnak biztosít teret. Őket és a hasonló, környékbeli műhelyeket is meg szeretnénk szólaltatni – vagyis mindazokat, akik műveik színvonala alapján érdemesültek a megmutatkozásra – nyilatkozta.
Egy pohárka bor mellett
A Deák téri esemény kötetlen beszélgetéssel és vendéglátással zárult. Mint azt Parázs István el-mondta, azokat marasztalnák az előadások, rendezvények után egy kis beszélgetésre, barátkozásra, akár megvitatva a látottakat, hallottakat, akik nem vetik meg a rágcsákat, falatkákat, süteményeket, esetleg egy tányér bográcsgulyást majd a múzsakerti udvaron. – Ehhez pedig nélkülözhetetlenek a finom falatkák, s persze idekívánkozik a mértékletesen fogyasztandó „hangulatjavító gyógyszer” is, pár pohárka a hegy levéből. Művésztbarát közönségünk már jól ismeri ezeket a kedves és barát-ságos alkalmakat. Nem zárunk ki senkit sem ebből, ha elfogadja az ide illő kulturált jelenlétet – mondta, hozzátéve, nincs kötelező beléptidíj. – Lehet azonban, hogy lesz egy úgynevezett „szeretetpersely” – ahogyan azt a törökszenmiklósi Arany Miskolc Irodalmi Kör is csinálja –, hogy ha összejövünk, akkor valamiből mégis meg tudjuk vendégelni magunkat. Ezt a fenntartóval közösen működtetünk majd – mint a templomban a perselyezéskor –, mindenki, aki szeretne, saját belátása és pénztárcája szerint hozzájárulhat a szerény mértékű agapéhoz, vagyis a „vendégmarasztalóhoz”, hiszen semmit sem adnak ingyen a boltban. Azért született ez az „önfenntartó” ötlet, mert anyagi támogatást nem kapunk. De persze előbb megnézzük ennek a jogszabályi feltételeit, mert semmiféle susmusba nem megyünk bele, mindent nyíltan és elszámoltathatóan kívánunk tenni – mondta.
A további rendezvényekről az internetes felületeken értesülhetnek.