Ugrás a tartalomra

Miskolc

Toroczkai: „Borsod újra fellegvára lehet a radikális politikai irányzatnak"
Miskolc
Minimum egy, de jobb esetben akár két-három mandátumot is megszerezhet a Mi Hazánk Mozgalom az EP-választáson, és a párt abban reménykedik, hogy Borsod újra fellegvára lesz az egykor a MIÉP, majd a korai Jobbik által képviselt radikális politikai vonalnak – hangoztatta Toroczkai László elnök országjárásának miskolci állomásán, a Tudomány és Technika Házában szombaton.
Egyre inkább trendi családban élni
Miskolc
A kormány családvédelmi intézkedéseinek és a családsegítő szervezetek munkájának köszönhetően egyre inkább trendi családban élni és erről beszélni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Március 21-étől lehet a választási kérelmeket benyújtani
Miskolc
Bár Áder János köztársasági elnök pénteken kitűzte az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását május 26-ára, a választáshoz kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket csak március 21-étől lehet benyújtani a választási irodáknál.
OTP: megháromszorozódott az okos ATM-eken történő befizetések száma
Miskolc
Tavaly háromszor annyi - több mint kétmillió - tranzakciót bonyolítottal le az ügyfelek az okos ATM-eken, mint 2017-ben - közölte az OTP Bank szombaton az MTI-vel.
Majdnem összeütközött két vonat Miskolc és Kazincbarcika között
Miskolc
Majdnem összeütközött két személyvonat pénteken Miskolc és Kazincbarcika között. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
asvanyfesztival_180303_ja_2.jpg
Új felfedezésekkel várja a látogatókat a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál
Miskolc
Március 9-10-én harminchetedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált az egyetemen. Mindkét nap folyamán érdekes, interaktív programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Olyan felfedezéseket is megtekinthetnek a látogatók, amelyeket most először állítanak ki a világon.
Hétfőn napközben lezárják a Papszert
Miskolc
A Lévay Gimnázium tornatermének építéséhez korábban telepített toronydarut elbontják, ezért lezárják a Papszer Kálvin és Rákóczi utca közötti szakaszát 2019. március 4-én, hétfőn 06.00 és 18:00 óra között - tájékoztatta portálunkat Miskolc polgármesteri hivatala.
perszimulacio_szeles_190301_vcs_17.JPG
Perszimulációs verseny a bíróságon
Miskolc
Kétszer annyian jelentkeztek a Miskolci Törvényszék játékos megmérettetésére, mint az előző években. A negyedik perszimulációs versenyt pénteken tartották az intézmény Dózsa György utcai épületében.
Képgaléria
Boros Imre: versenyképessé kell tenni a magyar kis- és középvállalkozásokat
Miskolc
–A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.