Ugrás a tartalomra

Miskolc

Bővül azok köre, akik ingyenesen használhatják a közösségi közlekedést
EgészségMiskolc
Az intézkedést egy, a járvány miatt meghozott kormányrendelet értelmében vezetik be a miskolci buszokon és villamosokon is.
Avas Szálló – akár már januárban lezárulhat az adásvétel
MiskolcOktatás
Az az érdekünk, hogy a felújítás minél hamarabb befejeződjön, de arra kell készülni, hogy a munkák az ilyenkor szokásos módon két-három évig biztosan eltartanak majd. Főként azért, mert a műemlékvédelmi előírásokat az építkezés során szigorúan be fogjuk tartani – nyilatkozta lapunknak az új tulajdonos Mathias Corvinus Collegium Alapítvány médiamenedzsere.
Stagnál a betegek száma Miskolcon
EgészségMiskolc
A helyi operatív törzs adatai azt mutatják, hogy a járvány terjedése továbbra is lassulni látszik. Arra azonban felhívják a figyelmet, hogy ez nem azt jelenti, a megye más területén ne nőhetne az esetszám.
Zsombit segítő plüssök lepték el az országot és Miskolcot
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Sok kicsi sokra megy – tartja a mondás. Egy újabb akció indult az SMA-val küzdő kazincbarcikai kisfiú támogatására: Zalaegerszegtől Biatorbágyon át egészen Miskolcig mindenhol felbukkannak plüssfigurák, rajtuk egy levéllel, amelyben arra bíztatják megtalálójukat, hogy adakozzanak Zsombi gyógyulásáért.
"Egyszer ennek is vége, a sors fordul" - Könnyfakasztó karácsonyi dalt írt Dés László és Geszti Péter
MiskolcSzabadidő
A szerzőpáros dala a napokban jelent meg, a hozzá tartozó klipet pedig – bár csak múlt hétvége óta elérhető a Youtube-on – máris több mint százötvenezren látták.
Teherautóval ütközött
BalesetMiskolc
Könnyű sérüléseket szenvedett az a nő, aki kocsijával kedd délután összeütközött egy teherautóval a Soltész Nagy Kálmán és a Szilágyi Dezső utca kereszteződésében.
Karácsonyfa gumiabroncsokból
SzabadidőMiskolc
Minden bizonnyal az idei év legötletesebb karácsonyfáját alkották meg és díszítették fel a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. autóbuszjavító üzemének dolgozói. 
városháza
Ismét online konzultálnak a városatyák
Miskolc
A veszélyhelyzet miatt ismét online térben konzultál Veres Pál polgármester Miskolc közgyűlésének képviselőivel, a következő tanácskozást december 17-én, csütörtökön 9:00 órától tartják majd – írja közleményében a miskolci polgármesteri hivatal.
Átvette új szelektív gyűjtőedényeit a Herman
KörnyezetMiskolc
A ládákhoz a MireHu pályázatán keresztül jutott hozzá az intézmény.
Az anya nő, az apa férfi – megszavazták a kilencedik alkotmánymódosítást
MiskolcBelföld
Megszavazta az Országgyűlés az Alaptörvény kilencedik módosítását, konkretizálták a közpénz fogalmát, lefelezték a különleges jogrendi esetek számát, és kijelentették, hogy az anya neme nő, az apáé pedig férfi.
Szaloncukor körkép: a bolti kínálatnál nincs nagyon feljebb, már ami az árat illeti
Miskolc
Nemcsak az ismerős márka és a különleges ízesítés, de a csomagolás is fontos szempont lehet. 
Magasabb az ellenzék támogatottsága, mint a Fideszé a Publicus szerint
MiskolcBelföld
Ha most vasárnap lenne a választás, akkor az intézet mérése szerint 29 százalékot kapna a Fidesz, míg a 2019-es önkormányzati választásokon összefogott ellenzéki pártokat nézve 33 százalék szavazna rájuk.
városháza
Nem lesz év végi jutalom az önkormányzatnál
MiskolcGazdaság
A 2020-as év rendkívüli esztendő volt, a koronavírus-világjárvány első és második hulláma súlyos terheket rótt Miskolc városára, az itt élő emberekre és a városi költségvetésre egyaránt – indokolta a döntést a polgármesteri hivatal.
Ütötte-vágta volt barátnője új társát
BűnügyMiskolc
A 25 éves férfi ellen garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség.
Hatan kaptak elismerést: munkájukat jutalmazták
Miskolc
Oklevelekkel tüntette ki legjobban teljesítő dolgozóit a MIVÍZ.
Ünnepi díszekbe öltöztették a nyugdíjas klub udvarát
Miskolc
A szokásos műsor elmaradt, mégis csempésztek egy kis karácsonyi hangulatot a Martin-kertváros életébe.
Egymásnak feszült Miskolc és Plzeň az adventi villamosos szavazáson
Miskolc
Az Európa legszebb adventi villamosa címért indult idei verseny jelenleg nagyon éles, hol a miskolciak, hol a plzeňiek szívják fel jobban magukat és szavazzák az első helyre az adventi villamosukat.
A megye fejlődése érdekében kezdenek közös munkába 
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A régió jövőjét meghatározó megállapodás született a megye vezetői között. A Kreatív Régió elnevezésű, kormányzati támogatással megvalósuló programban a megyei és a miskolci önkormányzat, az egyetem, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara is együttműködik.
Civilek gyűjtenek adományokat a Vásárcsarnokban
Miskolc
Az idei karácsony nemcsak a szeretet és a karitatív akciók hagyományos ünnepe, hanem a találékonyság, és a túlélés próbája is sokak számára.
Karitatív véradás a Mathias Corvinus Collegium miskolci központjában 
Miskolc
Kedden délután véradást tartanak a Mathias Corvinus Collegium miskolci központjában.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.