Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
Kézműves ünnep a Miskolci Galériában
Élővé teszik a népművészetet – zárult a régiós tárlat
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Családi programmal zárult a XVIII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás 2026 című pályázat Észak-Magyarország és Felvidék régió kiállítás szombaton a Miskolci Galériában.
Remek közösségi élmény is – virágbörze az Adyban
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Itt a tavasz, aki csak teheti, a kiskertekben vagy a balkonokon serénykedik. A multik tele vannak, de szerencsére kisebb, már-már családias környezetben is beszerezhetjük a legszebb növényeinket. Szombaton az Ady Endre Művelődési Házban virágbörzét tartottak.
Képgaléria
Nyílt nap és jótékonysági fotózás az Állategészségügyi Telepen
Jótékonysági fotózással egybekötött nyílt napot tartottak a Miskolci Állategészségügyi Telepen
MiskolcÉletmódSzabadidőBulvár
Szombaton már a 248. alkalommal nyitotta meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol ismét találkozhattak az érdeklődők a szeretetre vágyó négylábúakkal, és akár egy jótékonysági fotózáson is részt vehettek.
Hamarosan kezdődik az őszi szünet, irány a természet. Fotó: Horváth Csongor
A világ legszebb helyeinek toplistájára került Miskolc-Lillafüred
MiskolcKörnyezetBulvár
A hírt Miskolc polgármestere osztotta meg a közösségi médiában szombaton.
Sáfrány Péter kiesett
MiskolcSport
Grúzia fővárosában zajlik a cselgáncs Európa-bajnokság küzdelemsorozata.
Rásegítő járatokkal segíti az MVK a hazajutást a DVTK – Debrecen meccs után
MiskolcSzabadidő
Április 18-án, szombaton 19:30 órakor kezdődik a DVTK – Debrecen labdarúgó-mérkőzés.
Harmadikok lettek a Macik
MiskolcSport
A napokban véget ért a jégkorong Erste liga küzdelemsorozata.
Forgalomlassítás szombaton a futóverseny miatt
MiskolcKörnyezet
Április 18-án, szombaton várhatóan 14:20 és 20:30 óra között a 8. Kassa-Miskolc Ultramaraton miatt időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani a belvárosban.
Megtudták, ki mit tud
MiskolcSzabadidőBulvár
Fiatalabb és idősebb fellépők egyaránt színpadra álltak. A zsűri figyelembe vette az életkori sajátosságokat, így minden résztvevőt igazságos szempontok szerint minősítettek.
Visszavágtak a mieink
MiskolcSport
Jégkorong: világbajnoki felkészülési mérkőzést nyert férfi válogatottunk.
Már Miskolc felé futnak a maratonisták Kassáról
MiskolcSport
Szombaton kora reggel elrajtoltak a 8. Košice-Miskolc Ultramarathon versenyzői, a táv 118 kilométer.
A lutriban nyertek a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I bajnokság, alsóházi rájátszás, 7. forduló: ötméteresekkel diadalmaskodtak.
napindito művészetek háza
Sok napsütés, de kissé szeles idő várható szombaton
MiskolcKörnyezet
Szombaton sok napsütésre számíthatunk a térségben, az időnként megjelenő kisebb felhőkből említésre méltó csapadék nem várható.
Pető Milán Fotó: DVTK
A sokadik talán majd most
MiskolcSport
Az NB II-es szakadék szélén álló DVTK ma itthon játszik. A Debreceni VSC-t fogadja a DVTK.
A fővárosiak jó hajrája döntött
SportMiskolcBelföld
118 percig csatáztak.
Amikor a technika kézbe kerül
OktatásMiskolc
Mesterkurzust tartottak a Sony Magyarország képviselői a Miskolci Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóinak pénteken, ahol az elméleti ismeretek mellett a legújabb eszközöket is kipróbálhatták a résztvevők.
DVTK HUNTHERM - Vasas Akadémia 85-43
A tét immár a döntőbe jutás
MiskolcSport
A DVTK HunTherm az újdonsült Magyar Kupa-győztes, a Sopron Basket ellen harcol a bajnokságban. Hazai környezetben kezdi a csatát a DVTK HunTherm.
A Termelői nap
Különleges zenei élmény csalogatja majd a vásárlókat a hétvégi termelői napra
MiskolcKultúraGasztroSzabadidő
Nyugalom! Nem dubstep fog szólni a Városház téren.
DVTK - PAFC 1-2
Marad a DVTK-nál az egyik legnagyobb érték
SportMiskolc
A klub megbecsülésének a jele, hogy meghosszabbították a szerződését.
Képgaléria
Kis mókusok, kis libák a Madármentő Állomáson Mályiban
Mókusokat is mentenek a madármentők
MiskolcKörnyezet
A Mályi Madármentő Állomás fő profilja ugyan a madármentés, de megalakulása óta befogad más bajbajutott kisállatokat is, és lehetőségeihez mérten segít rajtuk.