Miskolc
Közel a cél, rengetegen támogatják a Sütni Jó! Alapítványt
Már csak 1 millió forint kell, hogy 2 évig biztosan tudjon működni Galamb Alex alapítványa.
Nyolcadik alkalommal startolt el a dixie miskolci ünnepe
A Miskolci Nemzetközi Dixieland Fesztivál ezúttal is három napon át várja a dixie és a jazz szerelmeseit.
Beváltak a rendőr-rendész járőrök – jóval biztonságosabb a fürdőzés a Selyemréten
Nem csak az üzemben tartó van jó véleménnyel, a vendégek szerint is kevesebb a probléma a strandon.
Szülinapot ünnepel a termelői vásár hétvégén
Július 20-án, vasárnap 9 és 13 óra között a megszokott helyen, az Erzsébet téren rendezik meg a miskolci termelői napot. A mostani alkalom különleges lesz, hiszen születésnapot ünnepel az esemény.
Megszűnik a szolidaritási bérlet Miskolcon
Augusztus 1-jétől megszűnik a szolidaritási bérlet, amely eddig díjmentes utazási lehetőséget biztosított az Ukrajnából érkezett menedékesek számára a miskolci helyi járatokon.
Ha autóba száll, kétkerekűre pattan, akkor ezeken a részeken nagyon figyeljen!
Pénteken sem ildomos rutinból vezetni a város útjain.
Színek és szerelmek – látványos meglepetés Miskolc belvárosában
Nem csak szép, de praktikus is a nagy melegben.
Amikor pisztácia nem is volt, de a csoki sose fogyott ki: miskolci fagyi töri
Capri? Roráriusz? Málnás? Adria? A város legrégebbi fagyizóját igyekeztünk felkutatni.
Mi minden rejtezik egy mosoly mögött – új videóval jelentkezett a miskolci D'Allors
Közönségük kritikáira is reagált a zenekar.
Favizsgálati munkacsoportot hozott létre a Városgazda
A hat szakemberből álló csapat feladata, hogy a város teljes területét bejárva, elsődlegesen a főforgalmi területeken, felmérjék a fák állapotát.
Mesés házfoglalóval várták a családokat a könyvtárban
A résztvevők játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek meg a mesék világával. A gyerekek szüleik, vagy nagyszüleik segítségével négy állomáson oldottak meg mesékkel kapcsolatos feladatokat. Az esemény célja az olvasás népszerűsítése és a könyvtárhoz fűződő pozitív élmények megerősítése volt.
Kőszobor-tolvajokat keres a rendőrség
A miskolci rendőrök ismeretlen tettesek azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Riasztás! Felhőszakadás jöhet Miskolcon
Csütörtökön délután 2 óra környékén adta ki legfrissebb előrejelzését a HungaroMet – Miskolcra sok jót nem ígérnek.
Letartóztatták a férfit, aki csákány nyelével ütötte le a miskolci sértettet
A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Jelentős drágulást okozhat az ingatlanpiacon az Otthon Start program
A program szeptemberben indul. A kormány állami támogatással fix 3 százalékos kamattal kínál kölcsönt az első saját lakás vagy családi ház vásárlására. A maximális hitelösszeg 50 millió forint, melynek teljes futamideje 25 év lesz.
Közkívánatra dupla koncertet tartanak Miskolcon
A szervezők hetekig dolgoztak azon, hogy megvalósulhasson a dupla koncert.
Jótékonysági borvacsorát tartanak a Gonda Pincészetben
A szombati gasztronómiai programon a Miskolcért Közösségi Alapítvány Avasi Alapjába gyűjtenek. A cél, hogy utcabútorokat újítsanak fel, street art alkotásokat hozzanak létre, és még több programot szervezzenek a történelmi Avason.
Bizakodva indul el a papi hivatás útján
Először általános iskolás korában merült fel Fodor Andrásban az a gondolat, hogy pap lesz. Idén szeptembertől pedig megkezdheti felsőfokú tanulmányait az egri szemináriumban.
Szívvel-lélekkel végezte szociális ügyintézői munkáját
Lőrinczné Bodnár Bernadett volt felelős Görömböly és az Avas egy részének ügyfeleiért, akik sajnálják, hogy nyugdíjba megy.