Miskolc
November végéig lezárják a Repülőtéri utcai vasúti aluljárót
Miskolc város csapadékvíz elvezetés fejlesztése című projektjének részeként felújítják a Repülőtéri utcai vasúti aluljáró csapadékvíz-elvezető rendszerét, ezért november 15-én (szerda) 8:00-tól az aluljáró közútszakaszát teljes szélességében lezárják.
Egy perc Miskolc
Ha éppen egypercnyire kíváncsi a helyi híreket illetően, akkor ezt a videót ma Önnek szántuk.
A zöld minimumért írtak alá
A Párbeszéd - ZÖLDEK csütörtökön Miskolcra látogató politikusai kiálltak Miskolc és térsége természeti adottságainak megvédése, valamint a Sajó völgyének levegője mellett.
Bejelentette programja főbb elemeit Hegedűs Andrea
A DK és az LMP polgármesterjelölt-jelöltje összegezte a Miskolcról őszintén program tapasztalatait, és elmondta, ezek tükrében milyen Miskolcot szeretne a két párt.
Közmeghallgatást tartott a miskolci közgyűlés, a Diósgyőri vár is napirendre került
A közmeghallgatáson a város polgárai és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű ügyekben szólalhatnak fel, a csütörtökre meghirdetett lehetőséggel kilenc városi polgár élt, köztük Rostás László is a Diósgyőri vár revitalizációjának tervezője.
Minap-indító (2023. 11. 09.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Elég derült, meglehetősen derült, nagyon derült égboltra ébredtünk.
Miskolc is pályázik a legjobb turisztikai város címre
A MIDMAR Kft. is benevezte Miskolc városát a Nők Lapja Travel Awards felhívására, ahol több kategóriában keresik a legjobb turisztikai szolgáltatókat.
Cziffra György est az egyetemen, emléktábla avatással és koncerttel
A Miskolci Egyetem épületeit az ötvenes években fogolyként építő Cziffra Györgyre emlékeztek emléktábla-avatással, filmvetítéssel, valamint Kovács Kati énekesnő és Balázs János zongoraművész koncertjével november 8-án, a campuson.
DK: a kormányváltás a miskolciak szerint is szükséges
A párt miskolci szervezetének szerda délutáni kitelepülésén az érdeklődők a DK országgyűlési képviselőivel vették sorra a „kormánytól származó hazugságokat”.
Kulturális fesztiválon mutatkoztak be vármegyénk para-tehetségei
A jó élethez fénylő emberek kellenek, akik mellett jó lenni, mert gyógyító a fényük, nyugtató a lelkük és szerető a szívük, és ti azok vagytok - mondta Varga Andrea alpolgármester mint a fesztivál fővédnöke a fellépőknek.
Karnyújtásnyira a Herman Ottó Múzeum újjászületése
Az intézmény még idén új képtárat kap, de megújul a jelenlegi restauráló csarnok is. A közönség ugyan csak jövő év elején, a városvezetők és a városi közgyűlés frakciói azonban már szerdán betekintést nyerhettek az új épületrészekbe.
Újraéled a legendás Otthon Étterem
A kultikus vendéglátóhely a turizmus-vendéglátás területének ágazati képzőközpontjaként üzemel a jövőben.
Autósok, figyelem! Életbe lépett az új forgalmi rend a belvárosban
Szerdától új forgalmi rend lépett életbe a belvárosban, miután átterelték a forgalmat a Dayka-átkötés elkészülő új szakaszára.
Miskolcon is a művészmozik fontosságára hívják fel a figyelmet
„Európa újra mozizni megy!” – Nyolcadik alkalommal várja a művészmozik és az európai filmek rajongóit az Európai Art Mozi Nap, amelyet november 12-én, vasárnap 38 ország több száz art mozijában rendeznek meg. Miskolcon is lesznek vetítések.
Ezt is ki lehet pipálni: lesz kormányablak Diósgyőrben
Itt azonban nincs vége, rendőrőrs létrehozását is kezdeményezte Miskolc polgármestere.
Szandi nem ijedt meg a tintahalsütéstől
A Szimbiózis Alapítvány gondozottja képviselte Magyarországot a Zágrábban megrendezett para-gasztro versenyen.
Hamarosan újra igényelhető lesz a bölcsődei elhelyezést segítő támogatás
Várhatóan a korábbi 40 ezer forintál magasabb összegre lehet majd pályázni, és a támogatásra fenntartói formától függetlenül valamennyi bölcsődei ellátásban részesülő kisgyermek szülője jogosult lesz.
DK: A Modern Városok Program kivégzése
Újabb kaput zárt be a Fidesz-kormány Miskolc fejlesztése előtt, egy tollvonással szüntette meg a Modern Városok Programját, mert fejvesztve keresi a pénzt a költségvetési lyukak betömésére.
Halálos pinceomlás Miskolcon - vádat emeltek egy férfi ellen, mert több hibát is vétett
Több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen.