Ugrás a tartalomra

Többszáz bringás indul a bükki teljesítménytúrán

Létrehozva
Hazánk legmagasabb hegyei között rendezik meg az országos kerékpáros teljesítménytúra-sorozatot. A Bükk Ring szombaton Miskolcra, a Bükk-hegységbe érkezik.

Mintegy 350 kerékpáros részvételével a Szeleta-Park látogatóközponttól indul a mezőny az országos rendezvénysorozat következő eseményén, amit a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervez meg.

A nagyszámú versenyzői létszám miatt a Bükk Ring szervezői arra kérik a közúton közlekedők figyelmét, hogy a szombati rajt időpontja, tehát 10 óra előtt, valamint a verseny után fokozottan figyeljenek a Szeleta-Park környékén, a Bükki Nemzeti Park területén.

A versenyről további információkat, térképeket ITT talál.

Ez is érdekelhet

Felmentették a diósgyőri lányokat
SportMiskolc
Kosárlabda: nyilvános edzést tartott pénteken délben Diósgyőrött a magyar női válogatott.
A tornának a miskolci jégcsarnok ad otthont. Fotó: magánarchívum
Miskolcon játszanak a tizennyolcasok
SportMiskolc
A népkerti jégcsarnokban rendezik a Négy Nemzet Tornája elnevezésű utánpótlás viadalt.
A DVTK első helyezett csapata. Fotó: magánarchívum
Aranyérmes a DVTK
SportSport
Kiskunfélegyházán rendezték az NB III-as csapatbajnokságot.
Balayera 12 pontot gyűjtött. Fotó: magánarchívum
Három pontos diósgyőri siker
SportMiskolc
Kosárlabda: szerdán este Görögországban kupázott a diósgyőriek együttese.