Ugrás a tartalomra

Miskolc

Veres Pál: siker a Diósgyőri vár kapcsán
Miskolc
Egy nappal azt követően, hogy Miskolc polgármestere közösségi felületén bejelentette, lépéseket tett a vár építésének haladéktalan folytatásáért, kedd délutáni Facebook-posztjában az építési és közlekedési miniszter szavait idézve azt írja: "A kormánynak az a szándéka, hogy ezt az összeget biztosítsa Miskolc Megyei Jogú Városának".
Német nyelvterületen segítik a kapcsolatépítést
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A németországi gazdasági helyzet és az üzleti lehetőségek bemutatása, a magyar cégek kiállításokon, vásárokon való megjelenése és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Magyar-Német Tagozatának tevékenysége szerepelt a BOKIK székházban november 7-én megtartott üzleti fórum programján.
Egy perc Miskolc
Miskolc
Kíváncsi a helyi hírekre, ám nincs rá sok ideje? Jó helyre kattintott.
Gipsy Side – pódiumbeszélgetéssel egybekötött filmvetítés
KultúraMiskolc
November 9-én 17:30-tól a CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Mozitermében a Gipsy Side című magyar dokumentumfilm lesz látható, majd a vetítést követően kerekasztal beszélgetésre kerül sor, Dr. Müllner András – RomaKép Műhely – vezetésével.
Nemsoká kiderül, milyen világítást kap a kilátó
Miskolc
DVTK-címer, Lillafüred, a Barlangfürdő kagylója és szezonális látványelemek – véget ért az ötletbörze az Avasi kilátó új világításáról.
Velünk a Város a beruházási törvényről: hagyjon minket dolgozni a kormány
MiskolcGazdaságBelföld
Miskolc rendelkezik azzal a szaktudással és tapasztalattal, ami a beruházási források hatékony felhasználásához szükséges - hangsúlyozzák a Velünk a Város politikusai annak kapcsán, hogy Lázár Jánoshoz és minisztériumához kerülhetnek azon projektek, amelyek ötven százalékban állami vagy uniós forrásból valósulnak meg a jövőben.
Átmenetileg új helyszínre költözik a Miskolci Termelői Nap
Miskolc
Az árusokat múlt héten arról értesítették, hogy a következő két vásár elmarad, végül azonban mindkettőt megrendezik: a november 19-eit a Szent István téren, a decemberi helyszínét pedig az adventi programok tükrében a következő hetekben véglegesítik.  
betörés betörő.jpg
Nagy fogásból nagy balhé
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen minősített lopás bűntette miatt, akik családi házakba betörve milliós, illetve tízmilliós értékekben tulajdonítottak el készpénzt és vagyontárgyakat - adta hírül Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség. 
Új a forgalmi rend a Dayka-átkötésnél
Miskolc
Kedden délelőtt tíz órától új forgalmi rend lép életbe a belvárosban, miután átterelik a forgalmat a Dayka-átkötés elkészülő új szakaszára.
Minap-indító (2023.11.07.) – időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Kora délutánig ködös, párás, borús, majd ezt követően szemerkélős, záporos, akár zivataros is... majdnem tipikus november!
Veres Pál: "azonnali hatállyal folytassák a Diósgyőri vár építését"
Miskolc
Miskolc polgármestere a közösségi médiában jelentette be, hogy lépéseket tett a vár építésének haladéktalan folytatásáért, mert ez a város érdeke. A Diósgyőri vár nem maradhat torzó.
Jubileumi koncerttel és zenei kuriózumnak számító CD-vel ünnepel az idén hatvanéves Miskolci Szimfonikus Zenekar
KultúraMiskolc
Nemcsak a kerek évfordulóra, hanem adventre, karácsonyra és újévre is tartogat különlegességeket a zenekar, az előttünk álló programok részleteit hétfőn ismertették a közönséggel.
Egy perc Miskolc
SzabadidőMiskolcEgészségKörnyezet
A hétfői nap legfrissebb híreiből.
A tudományt ünneplik Miskolcon is
TudományMiskolc
Az országos programsorozat idei jelmondata az, hogy a „Tudomány: Válaszok a globális problémákra."
Régi Tátrákon gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon
Miskolc
A miskolciak már megszokták, hogy a városban kizárólag új, alacsonypadlós, modern Skoda villamosok közlekednek. November 7-től munkanapokon azonban lehetőség lesz a nosztalgiázásra, hiszen újból megjelenik a 203-as pályaszámú Tátra villamos a síneken.
Az innovatív szociális szféráért dolgoznak
Miskolc
A terület egészét érintő tudományos konferenciát tartottak hétfőn.
Indul a Salkaházi támogatások kifizetése
Miskolc
Még a héten megkezdődik a Salkaházi támogatások kifizetése - közölte a Polgármesteri Hivatal. A csaknem 29 ezer jogosult nagy része november közepéig megkapja majd a támogatás összegét, körülbelül ötezer szépkorú azonban a Magyar Posta leterheltsége miatt csak december első napjaiban veheti majd kézhez a megemelt, idén már 14 ezer forintos összeget.
Közmeghallgatást tart Miskolc önkormányzatának Közgyűlése
Miskolc
A közmeghallgatáson a város polgárai és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű ügyben szólalhatnak fel.
Kirúgták L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját
MiskolcBelföld
Csák János kulturális és innovációs miniszter - mint a munkáltatói jogkör gyakorlója - hétfőn átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.
Hátba szúrta az ápolónőt, olcsón megúszta
BűnügyMiskolc
Ítéletet hirdetett a Miskolci Járásbíróság annak az idős nőnek az ügyében, aki a kórházban megszúrta az őt ellátó ápolónőt és maradandó egészségkárosodást okozott. Egy év börtön, két év felfüggesztéssel.