Ugrás a tartalomra

Itt a fordulat? Tűzszünet jöhet a gázai övezetben

Létrehozva
Antony Blinken amerikai külügyminiszter izraeli tárgyalásai után a médiának adott hétfői nyilatkozatában bejelentette, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megerősítette számára: Izrael elfogadja az amerikai áthidaló javaslatot a gázai tűzszünetre és túszalkura. Most ezt az iszlamista Hamász terrorszervezetnek is meg kell tennie.

Az új amerikai javaslatot Joe Biden amerikai elnök Egyiptommal és Katarral együttműködve szövegezte meg.

„A vele folytatott eredményes találkozó után Netanjahu megerősítette, hogy Izrael jóváhagyja ezt a közvetítői egyezményt” – mondta Blinken, hozzátéve: „most a Hamásznak kell ugyanezt megtennie”.

„Azután a következő napokban találkoznak a felek, hogy megállapodjanak az alku végrehajtásával kapcsolatban. Ezek még mindig bonyolult, és nehéz döntéseket igénylő kérdések” – hangsúlyozta.

„Itt és az egész térségben érezni ez egyezmény létrehozásának sürgősségét, hogy az a lehető leghamarabb megtörténjen. Az Egyesült Államok elkötelezte magát amellett, hogy ezt tegye, mégpedig, hogy ezt most tegye meg” – közölte Blinken.

Hozzátette, hogy az izraeli látogatás után Egyiptomban és Katarban folytatja útját, hogy erőfeszítéseket tegyen az alku megszületéséért. Netanjahu azt mondta Blinken nyilatkozata után, hogy az Egyesült Államok és Izrael közös erőfeszítéseket tesz „a maximális számú élő túsz szabadon bocsátásáért már az ügylet első szakaszában”.

A Hamász vasárnap este visszautasította az amerikai áthidaló javaslatot. Nyilatkozatukban azzal vádolták Netanjahut, hogy „új feltételeket és követeléseket támaszt”, hogy meghiúsítsa a tárgyalásokat és meghosszabbítsa a gázai háborút.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.