Ugrás a tartalomra

Augusztus 20. – folyamatosan figyel majd az operatív törzs

Létrehozva
Fizikailag is együtt lesznek.

A kormány és az operatív törzs számára – a korábbi évekhez hasonlóan – természetesen most is az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságosan ünnepelhesse Magyarország születésnapját – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn, amit az MTI szemlézett.

Kovács Zoltán közölte: a Szent István-napi rendezvénysorozat előkészítéséért és biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs a programsorozat egésze alatt működik, augusztus 20-án – amikor a legtöbb kiemelt rendezvény lesz – fizikailag is együtt ülésezik.

Hozzátette, hogy „bármely rendezvényhelyszínen be tudnak avatkozni, szükség esetén le is tudják állítani a rendezvényt, és ez igaz a kedd esti tűzijátékra is”.

Közölte azt is, hogy megerősített szolgálattal és erre az alkalomra telepített figyelő-mérő állomásokkal folyamatosan nyomon követik az időjárás alakulását. Az operatív törzs a Szent István-napi programsorozat egyes rendezvényeinek megtartásáról, illetve szükség esetén elhalasztásról a rendelkezésre álló információk alapján hoz döntést.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.