Ugrás a tartalomra

Miskolc

Egy perc Miskolc - Érkeznek a tankönyvek, őszi menetrend, javítják a csőtöréseket
Miskolc
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.
Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatar veszélye miatt néhány északkeleti járásra
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hevesebb zivatar kialakulásának veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki néhány északkeleti járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délután.
Szijjártó: modern akkumulátor-újrahasznosító üzemet épít egy szlovén vállalat Alsózsolcán
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A világ legmodernebb technológiájú akkumulátor-újrahasznosító üzemét építi meg a szlovén Andrada-csoport Alsózsolcán, tízmilliárd forintnyi értékével ez minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyaországon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szlovéniában.
autopalya_m30_miskolc
Helyi civilek is tiltakoznak az M30-as miskolci szakaszának fizetőssé válása ellen
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Helyi Civilek Szövetsége Egyesülete szerint a módosítással plusz forrást nem remélhet az állam, azt viszont elérheti, hogy az elkerülő helyett Miskolc forgalma jelentősen megnőjön, ami rontaná a városban élők életminőségét.
Hongkongi filmcsokor és vendégek a CineFesten
KultúraSzabadidőMiskolc
​​​​​​​Az ázsiai filmek rajongóinak jó hír, hogy az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon hat hongkongi alkotás látható. A világ filmgyártásában Hongkong régóta magas színvonalat képvisel, és a nézők most nem csak betekintést nyerhetnek a rendkívül színes művészetükbe, hanem találkozhatnak a levetített filmek szereplőivel is.
Ősztől folytatódik a Szépkorúak filmklubja
KultúraSzabadidőMiskolc
A Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány kezdeményezéseként, a Salkaházi Plusz program részeként szeptemberben újra indul Miskolcon a Szépkorúak Filmklubja.
Az MSZP szerint 3,3 millió ügyfelet vezet félre az állami tulajdonban lévő MVM
MiskolcBelföld
Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatása miatt, ugyanis az állami MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. – amelynek számlázási, elszámolási gyakorlatát számos jogos kritika érte az elmúlt hónapokban – félrevezető, hamis tájékoztatást ad a fogyasztóknak az általuk igénybe vett szolgáltatás „versenypiaci” áráról és az állami földgázszolgáltatás keretében elért megtakarításról - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a politikai párt. 
Ahol két település parolázott: A Szinva Örökség Napok helyszíne a Kilián lakótelep
KultúraSzabadidőMiskolc
Diósgyőr különleges természeti adottságával, jelentős történeti múltjával joggal nevezhető Borsod vármegye ékkövének. Ahol nem csak az ember, de a Szinva patak is történelmet írt. Több évszázadon keresztül nem is számított más a térségben, mint az ott lakók akarata. Így hát Miskolcnak el kellett fogadnia ezt az állapotot, mert nem is nagyon tehetett mást.
Harsányi 50 - Akinek Zsótér Sándor a terapeutája
KultúraMiskolc
Miért jár a Miskolci Nemzeti Színház művésze Aradra? Miért kesereg együtt a "nyomorúságán" egy Jászai-díjas és egy Kossuth-díjas művész? Mi a szakmai siker? Felsegíthet-e egy színész bárkit az utcán, aki elesett? Mit játszanak a halott színészek a miskolci teátrum színpadán? Harsányi Attilával készítettünk nagyinterjút, beszélt munkáról, szabadságról, komplexusokról és családról.
Hasznos információk diákoknak iskolakezdésre
Miskolc
Ahhoz, hogy tanulóbérlettel utazz, érvényes diákigazolványra vagy – ennek hiányában – oktatási igazolásra van szükséged. A tanulóbérleted csak ezzel együtt érvényes. A bérletszelvény tehát önmagában nem használható utazásra, ezért minden esetben tartsd magadnál érvényes diákigazolványod vagy oktatási igazolásod - figyelmeztet a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Mint írják, a bérletre a diákigazolvány vagy a tanulói azonosító számot kell ráírni, méghozzá tollal. Más dokumentummal – például iskolalátogatási igazolással vagy hallgatói jogviszony igazolással – a tanulóbérlet nem érvényes.
MiNap-indító (2023.08.29.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Kedden még marad a kánikula, szerdán azonban érkezik a lehűlés.
Idén is megemlékeznek Pereces bányászmúltjáról
Miskolc
A városrész bányászhagyományai előtt tisztelegve idén hetvenharmadik alkalommal rendeznek megemlékezést szombaton.
Gondoskodó Miskolc: Folytatódik az ingyenes lakossági LED-csereprogram
Miskolc
A program következő szakaszában azok a miskolciak jelentkezhetnek majd, akik nem vettek részt az első kiírásban.
Egy perc Miskolc - tiltakozik a Velünk a Város, 150 éves a tűzoltóság, hazai három pont
Miskolc
Az elmúlt 72 óra legfontosabb hírei következnek egy percben.
Az aszályos idő miatt is növekszik a csőtörések száma
Miskolc
A MIVÍZ Kft. közleménye azt írja, folyamatosan dolgozik a hibák kijavításán, idén eddig csaknem kétszázhetven gerincvezetéki csőtöréssel birkóztak meg.
Forgalomkorlátozás lesz a Búza téri kereszteződésben
Miskolc
A MIHŐ által megbízott kivitelező egy korábbi közlekedési baleset során keletkezett sérülést állít helyre az ott futó távhővezeték téglaburkolatán. 
Tanszerektől nehéz az iskolatáska
MiskolcGazdaság
Negyvennyolc jó állapotú iskolatáska menekült meg a hulladékká válástól, és talált új gazdára.
"Minden jól van úgy, ahogy van" - 90 éves lett Lakatos Jánosné
Miskolc
90. születésnapja alkalmából köszöntötték Lakatos Jánosnét miskolci lakásában. Jutka néni még ma is tevékeny életet él.
Párbeszéd: ne legyen akkumulátortemető Magyarország
MiskolcBelföld
Magyarország nem lehet akkumulátortemető, ennek érdekében a Párbeszéd-Zöldek egy módosító javaslatot fog benyújtani a hulladéktörvényhez - mondta Szabó Rebeka, a párt társelnöke, országgyűlési képviselője hétfői online sajtótájékoztatóján.
Nyugalmazott miskolci bírát is elismertek augusztus 20-a alkalmából
MiskolcBelföld
Tománé Szabó Rita, a Miskolci Törvényszék nyugalmazott bírája a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta meg Tuzson Bence igazságügyi minisztertől hétfőn.