Ugrás a tartalomra

Ismét dübörög a Borangolás

Létrehozva
A város egyik legnépszerűbb fesztiválja idén először négy napon keresztül várja programokkal az érdeklődőket.
Preview Image
Avasi Borangolás 2024 - Juhász Ákos képgalériája

Fergeteges volt a hangulat az Avasi pincesorokon pénteken este, amikor is ismét birtokba vették az Avast a gasztronómia szerelmesei a tizenkettedik Borangolás apropóján. Ahogyan arról lapunk is írt, a rendezvény csütörtökön azzal a borversennyel kezdődött, amelyen kiválasztották Miskolc város borát, a népszerű program idén először négynapot át várja majd a látogatókat.

A főszerep  idén is a felhőtlen időtöltésé, de az Avasember kupa révén a sport is megjelenik, de kiemelt figyelmet kapnak a legszebb pincék, valamint a bórkóstolás és a társadalmi szerepvállalás is előtérbe kerül egy-egy programelemnek hála. Sőt, Hollywood Hills is helyet kap a sétányokon, idén ugyanis a legnagyobb világsztárok borait is a kínálatába vette a rendezvény: bár a szervezőknek „szívük csücskét jelentik a bükki borok”, de nem mondanak nemet az olyan hírességek nedűire, akik már beírták magukat a zene, a filmvilág vagy a sport történelmébe.

A jót ivók mellett a jót evőkre is számítanak a Borangoláson: egyfelől rengeteg miskolci vendéglátós települ ki az Avasra, de számos pincetulajdonos készül boraikhoz illő fogásokkal azok számára, akik megéheznének. Másrészt a szervezők idén is kijelöltek egy olyan támogatandó célt, ami érdemes a figyelemre: a Serbán Zsolt nevével feémjelzett MATINE-Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesületet lehet támogatni majd egy étel, egy palack bor árával.

A részletes programokról ITT olvashat.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
MiskolcVilágKörnyezet
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Még keresik a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ új helyét
Miskolc
A Diósgyőrben működő Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és az ott működő idősek klubjának épülete olyan műszaki állapotba került, hogy szükségessé vált a költözés előkészítése. A kialakult helyzetről a MESZEGYI tájékoztatta az önkormányzatot, és kezdeményezte egy megfelelő új helyszín keresését.