Ugrás a tartalomra

Megvannak a szárazelem gyűjtési verseny nyertesei

Létrehozva
Újjáélesztette a korábban nagy népszerűségnek örvendő versenyt, mert egyre fontosabbá válik a gyermekek környezettudatosságra nevelése.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Fodor Zoltán önkormányzati képviselő által alapított iskolai szárazelem gyűjtő verseny eredményhirdetése pénteken délután volt a Városházán. A miskolci általános- és középiskolák első szárazelem gyűjtő versenyét először a 2006/2007-es tanévben hirdette meg az önkormányzat egészségügyi, szociális és környezetegészségügyi bizottság elnöke.

Kép

Tizenhárom éve indult útjára az első szárazelem gyűjtő verseny, de a pandémia miatt kimaradt három tanév. Tavaly ősszel azonban a képviselő újra meghirdette az általános iskolák és középiskolák tanulóinak egyaránt. Április 30-ig gyűjthették az intézményekben az elemeket. Ezúttal a középiskolák kimaradtak, habár a korábbi években nagyon aktívak voltak – jegyezte meg Fodor Zoltán. Az általános iskolások azonban 1209 kilogramm elemet gyűjtöttek össze. A képviselőtől megtudtuk, az előző kilenc évben összesen több mint 42 ezer kilogramm elemet vittek a diákok a felhívásra. 

Preview Image
Még több fotó a galériában. Kattints a képre!

A legtöbbet gyűjtő iskolák legaktívabb diákjai nyolcnapos ingyenes üdülésen vehetnek részt Balatonmáriafürdőn, június végén – tudatta a képviselő. Az első három helyezett intézményből összesen 12 gyermek és 2 pedagógus utazhat el. A verseny megvalósításában és a díjazásban a Miskolc Holding, valamint a MIREHU is segített. 

A nevező 13 általános iskolából első helyezett lett 588 kilogramm összegyűjtött elemmel az Avastetői Pattantyús Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. A második helyet 308 kilogrammal a Bulgárföldi Általános Iskola szerezte meg, a harmadik pedig a Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola lett 130 kilogrammal. 

Kép

Janotyik Dóra angol-történelem szakos tanár az első helyezést elért Pattantyús iskolából érkezett két tanulóval a díjak átadására. Az elemgyűjtés náluk már hagyomány a környezetvédelmi nevelés részeként is. A tanulók sokat hallanak arról, miért fontos szelektíven gyűjteni például a talajba jutás miatt veszélyes anyagként nyilvántartott elemeket. Éppen aktuálisan jövő héten érkezik hozzájuk egy portugál iskolás csoport, akikkel az Erasmus program keretén belül foglalkoznak majd a fenntarthatósággal. 

Elsősorban az alsó tagozatos diákokat tudták aktivizálni az önkormányzati képviselő akciójára. A legtöbb elemet gyűjtő kislány több mint száz kilogrammot vitt be az iskolába – hangsúlyozta a tanárnő.  
 

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.