Ugrás a tartalomra

Miskolc

Véget vetnének az avasi „szemétségeknek”
Miskolc
Az Avason történő guberálás és az illegális hulladéklerakás megszüntetése a fő célja Szarka Dénes helyi önkormányzati képviselőnek és Szabó Ferenc rendészeti vezetőnek.  
Miskolc és vízbázisa is bírja a kánikulát 
Miskolc
Habár alig látszik enyhülni a forróság, Miskolcon nincs ivóvízhiány, így más városoktól eltérően nálunk vízkorlátozásra sem kell számítani – erről tájékoztatta a MIVÍZ műszaki igazgatója a Miskolc Televízió Híradóját kedden.
Jöhetnek az éremcsaták, magyarok nélkül, illetve csak magyarokkal
BelföldMiskolcVilág
A miskolci Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokságának július 18-i versenynapján tollaslabdában lejátszották a nyolcaddöntőket és az elődöntőket. Magyar sikernek nem örülhettünk. Vízilabdában elkezdték a helyosztókat és négy magyar csapat megvívta az elődöntőket is, melyek végén kiderült: a vasárnapi fináléban a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem vetélkedhet az aranyéremért – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők.
Jövő héttől már tüneteket okozhat a parlagfű virágzása
EgészségBelföldMiskolc
A parlagfű pollenkoncentrációja a jövő hét végén több helyen is elérheti a tüneteket okozó közepes szintet, így a pollenre érzékenyek már számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, Érdemes minél hamarabb megkezdeni a gyógyszeres kezelést - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
Lesből támadt a miskolci szatír
Miskolc
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt, aki Miskolcon az esti órákban elhagyatott útszakaszokon mögéjük lopózva, hátulról támadt egyedül sétáló nőkre szexuális cselekmény szándékával – közölte szerkesztőségünkkel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Minap-indító (2023.07.19.) – időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Ma több alkalommal is kialakulhat zápor, zivatar, helyenként heves zivatar főleg a nap második felében. A zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet 28 és 35, késő este 20, 28 fok között valószínű. 
Miskolc érted fejlődik: a Csengey-kert
Miskolc
Június végén adták át a Csengey utcai új művészeti központot és a hozzá tartozó Csengey-kertet, ami a Miskolci Kulturális Központ legújabb helyszíne.
Három napon át dixie és jazz zenétől lesz hangos a belváros
KultúraMiskolc
Két helyszín, három nap, tizenegy zenei program - július 21-23. között rendezik meg a nemzetközi dixieland és jazz fesztivált Miskolcon.
Egy perc Miskolc - Hőség, e-roller tapasztalatok, Európai Egyetemek Bajnoksága
Miskolc
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.
Pizzát falatozva vitathatjuk meg a részvételi költségvetés részleteit
Miskolc
A részvételi költségvetés iránt érdeklődőket július 27-én, csütörtök délután várja az önkormányzat és a Dialóg Egyesület a Csengey-kertbe egy közös pizzázásra.
Felújítás miatt bezár a József Attila Könyvtár
MiskolcKultúra
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Szentpéteri kapuban működő tagkönyvtára rövid időre bezárja kapuit, de jövő februártól immár megújult formában várja olvasóit - tájékoztatta szerkesztőségünket az intézmény.
Eltörte anyja bordáit egy miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki részegen olyan súlyosan bántalmazta az édesanyját, hogy az asszonynak eltörtek a bordái - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség kedden.    
Minap-indító: időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
A hétfő délutáni vihar után egy újabb kánikulai napnak nézünk elébe.
Vladislav Klimovich a DVTK új játékosa
SportMiskolc
Huszonhét éves, 32-szeres belarusz válogatott középpályást igazolt a DVTK. Vladislav Klimovich az elmúlt két hetet a DVTK-val dolgozta végig a nyári ausztriai edzőtáborban, és meg is győzte a szakmai stábot arról, hogy a leigazolásával erősödni fog a diósgyőri középpálya.
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Párbeszéd
MiskolcBelföld
Más ellenzéki frakciók tagjainak támogatásával az Alkotmánybírósághoz fordul a Párbeszéd - ZÖLDEK, a "köz nélküli közmeghallgatásról" szóló kormányrendelet megsemmisítését kérve - közölte hétfői online sajtótájékoztatóján Tordai Bence, az ellenzéki párt társelnöke.
Egy perc Miskolc
Miskolc
Lakossági fórum, a Termelői Nap 8 éve, lánglovagok versenye.
Itt a vihar - heves zivatarok miatt harmadfokú riasztásokat adtak ki Észak-Magyarország egy részére
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Heves zivatarok veszélye miatt az észak-keleti vármegyékben a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délután. Miskolcon már át is száguldott egy villámokkal megszórt szélvihar. Viharkárokhoz riasztották a tűzoltókat.
Időszakos lezárás lesz a Népkertben egy rendezvény miatt
MiskolcSzabadidő
Nagyszabású zártkörű rendezvény miatt 2023. július 17-től július 24-ig átmentileg lezárják a Népkert egyes területeit. 
Változik két jegy-és bérletpénztár nyitvatartási rendje
Miskolc
Az MVK Zrt. az utasforgalomhoz igazodóan július 18-án, keddtől módosítja az Avas jegy-és bérletpénztár és az Uitz Béla utcai jegypénztár bérletváltási időszakon kívüli nyitvatartását.
Katasztrófavédelem: hat vármegyében irtják a szúnyogokat a héten
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A héten hat vármegyében, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében lesz szúnyoggyérítés 41 ezer hektáron - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.