Ugrás a tartalomra

Miskolc

Új vezetővel a megkezdett úton
Miskolc
Szabó Ferenc szerint a rendészetnek partneri viszonyt kell kialakítania a jogkövető lakossággal.
Magyarország legszebb erdeje szavazás - már csak a második a Zsófia-kilátó, de még lehet szavazni
MiskolcKörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A határidő július 16-án éjfélkor jár le. Több mint 300 szavazattal vezet a bakonyi Cuha-völgy.
Állj meg egy pillanatra vagy akár kettőre
EgészségMiskolc
Gallai Judit jegyzete.
Családi emlékek
VéleményMiskolc
Szántó István jegyzete.
Kis kedvenceinknek is melegük van
Miskolc
A kánikula nemcsak az embereket teszi próbára, hanem az otthon tartott kisebb-nagyobb állataink szervezetét is könnyen megviselheti, ha nem figyelünk a szélsőséges meleg miatt megváltozott igényeikre.
A legszebb dallamok ringassanak...
Miskolc
Fiatalságunk ikonikus alakja, Varsányi Zsuzsi ugyan 1978-ra kinőtte Miskolcot és szeretett rádióját, de Budapestre költözve sem felejtette el kedves városát és itteni barátait, kollégáit, ismerőseit. Rendszeresen hazajárt, hogy találkozzon régi hívei seregével, akik nagyon várták, mert a varázsát nem szüntette meg a távollét sem. Népszerűségének mostani halála sem tud ártani, mivel népes rajongótáborának szívében örökre visszhangozik szépsége dallama.
Zöldebb, élhetőbb város - tájékoztató fórum az épülő kerékpárutakról
SzabadidőMiskolc
Tájékoztató lakossági fórumot tartottak a déli városrészben épülő kerékpárutakkal kapcsolatban péntek délután a hejőcsabai Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskolában.
Segítség a felfrissülésben, a miskolci pályaudvaron és autóbusz-állomáson is vizet osztanak
MiskolcBelföld
Életbe lépett a harmadfokú hőségriasztás.
Miskolc mint a legélhetőbb hazai város
GazdaságMiskolc
Húsz éven belül Magyarország legélhetőbb nagyvárosa Miskolc – ez a legfontosabb célja a közelmúltban indult Hodobay-programnak. Erről Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere beszélt részletesen a komplex ingatlanfejlesztési program június végén megrendezett konferenciáján.
A Demokratikus Koalíció a kormányzásra készül
MiskolcBelföld
Ünnepélyes hangulatú irodaátadót tartott július 6-án a DK, ahol a párt többfunkciós miskolci közösségi terét avatták fel, ami a Tulipán-tömbben kapott helyet. Az eseményen részt vett a pártelnök, Gyurcsány Ferenc is. A korábbi kormányfővel – a Miskolc Tv stábja mellett – a Miskolci Napló is készített interjút, amiben többek között a DK jelenlegi helyzetéről is szó esett.
Varga Andrea: a hatalmi dölyf tönkrevágja a jól működő miskolci védőnői szolgálatot is
EgészségBelföldMiskolc
Július 1-jétől a védőnői szolgálatok irányításáért az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) felel. Varga Andrea alpolgármester szerint a centralizálás a teljes ellehetetlenülést hozhatja magával, ami miatt nem csupán a védőnők, de a miskolciak érdekei is súlyosan sérülhetnek.
Hurrá nyaralunk! De miből?
MiskolcGazdaságBelföld
Hurrá, nyaralunk, és nincsen záróra! – szól a Pa-dö-dő örökzöld slágere. A kérdés csak az, hogy a mostani árak mellett ki engedhet meg magának egy hetet a Balatonon úgy, hogy egy közeli strand vagy étterem árait látva is felsír legtöbbünk pénztárcája.
A lelki béke órája
VéleményMiskolc
Balogh Csilla jegyzete.
A szállásadók megérzik a változtatást
SzabadidőMiskolcGazdaságBelföld
Augusztus elsejétől a kártyákon lévő pénzt nemcsak kikapcsolódásra, utazásra, szállodafoglalásra lehet felhasználni, hanem hideg élelmiszerek vásárlására is, ami a szállodák felől a boltokhoz irányíthatja ezeket az összegeket. A Szép-kártya szabályok változását megérzik a szállásadók.
Megtelt a Csengey kert, nagy siker a GasztroPlacc
SzabadidőMiskolc
Újra a gasztronómiáé és a zenéé volt a főszerep a város közepén, a vadonatúj Csengey kertben - gyakorlatilag ki lehetett volna tenni a "Megtelt!" táblát a GasztroPlacc bejáratára.
Minap-indító (2023. július 15.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Hőség, kánikula, vasárnap már néhol forróság - így lehet illetni időjárásunkat a következő napokban. A hétvégén strandidő vár ránk, a vízhőmérsékletekre nem lehet panasz: nagyobb tavaink 25, 27 fokosak.
Képgaléria
Brit, illetve magyar fölény az első napon
SportMiskolc
A miskolci Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokság első versenynapja után tollasban brit fölény van kibontakozóban, míg vízilabdában a magyar fiatalok írják a forgatókönyvet.
Megszületett az ítélet
KörnyezetMiskolc
Több éves pereskedés ért véget, megszületett az ítélet a hejőcsabai cementgyár ügyében. A Miskolci Törvényszék 2021. februárjában hozott ítéletét, a Kúria hatályon kívül helyzete és új határozat hozatalára utasította. A Törvényszék most egy szakértői véleményt használt ítélkezése alapjául, e szerint: az alperesi hatóság alaphatározatát hatályon kívül helyezte, vagyis az ügyet megszüntette.
Továbbra is érvényben van a vörös kód a hőség miatt
MiskolcEgészség
Továbbra is érvényben van a vörös kód Miskolcon, mivel az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriasztást rendelt el szombat nulla órától szerda éjfélig az ország egész területére az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján. Ebben az időszakban a szociális intézmények számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása.
Egy perc Miskolc
Miskolc
Az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei.