Ugrás a tartalomra

Miskolc

Az infláció letörését ígéri a DK
MiskolcBelföld
Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő azt ígéri, hogy ha kormányra kerülnek, letörik az inflációt.
Képgaléria
Miskolc érted fejlődik: Dayka-átkötés
Miskolc
Folyamatosan halad a Dayka-átkötés kialakítása, és a hozzá kapcsolódó utak, kereszteződések átépítése. Az új útszakasz nyomvonala már jól látható.
 „Nyolc éve együtt” - idén már nyolcadik évébe lépett a Miskolci Termelői Nap
MiskolcSzabadidő
Hagyományosan július közepén, immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Miskolci Termelői Napot az Erzsébet téren. Július 16-án vasárnap reggel kilenc és délután egy óra között a szervezők várják a kedves érdeklődőket az Erzsébet téren, ahol beszerezhetik kedvenc kézműves portékájukat, és a minőségi bio élelmiszereket.
Tollassal és vízilabdával rajtol pénteken az Európai Egyetemek Bajnoksága Miskolcon
SportMiskolc
A nemzetközi sporteseményre tizenegy országból kétszáz sportoló érkezik 22 európai felsőoktatási intézményből, hogy július 13-19. között városunkban mérjék össze tudásukat. 
Fogyatékossággal élő önkéntesek is segítik az Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokságok szervezőinek munkáját
SportMiskolc
A miskolci Szimbiózis Alapítvány lakóotthonaiban élő fiatalok az akkreditáció, az ünnepélyes megnyitó és a tollaslabda bajnokság munkálatainál segédkeznek majd. Az értelmi sérültek az épp és egészséges önkéntesekkel együtt dolgoznak a rendezvény sikeréért.
MINAP-INDÍTÓ (2023.07.13.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
KörnyezetCelebhírekMiskolc
Csütörtökön hidegfront vonul át felettünk zivatarokkal, heves viharokkal, délelőttre az eső valószínűsége 100 százalék, az idokep.hu szerint.
Családi Nap a Vologdán
Miskolc
A július 15-ei rendezvényre nemcsak a városrészben élőket várják. 
Egy perc Miskolc - Szép kártya, új parkolók, piaci körkép
Miskolc
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.
Alaposan ráfaraghat, aki figyelmen kívül hagyja az ebösszeírást
Miskolc
Még van idő, július 31-éig kell kitölteni a vonatkozó nyomtatványt, aki viszont elmulasztja, minimum harmincezer forintos bírsággal számolhat.
Kémiai szúnyogirtás lesz Miskolcon
Miskolc
A szúnyogirtás egy országos program részeként valósul meg a városban, előreláthatólag július 17-én és 18-án.
Kilencvenedik születésnapján köszöntötték
Miskolc
Meghatódva fogadta Smutzer József miskolci lakos az őt köszöntőket.
Zenés délutánok vasárnaponként Dél-Kiliánban
Miskolc
Hagyományőrzés, értékteremtés – és a kultúra évéhez való csatlakozás – ez a célja Bartha Györgynek, a 17. számú választókörzet képviselőjének. 
Képgaléria
Visegrádon csatáztak a miskolci Johannita lovagok
KultúraBelföldMiskolc
Csatajelenettel kápráztatták el a közönséget a miskolci Johannita lovagok az elmúlt hétvégén a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon.
Több tucatnyi új parkolót alakítanak ki a Győri kapuban
Miskolc
A választókerület önkormányzati képviselője azt reméli, hogy ezzel a közlekedés is könnyebb lesz a Vászonfehérítő utca Aba és Thököly utca közötti szakaszán.
Verstáborozó iskolások jártak szerkesztőségünkben
SzabadidőOktatásMiskolc
A diákok ízelítőt kaptak az újságírók, a szerkesztők, a televíziós műsorkészítők munkájából.
MiNap-indító (2023.07.12.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Estére zivatarendszer éri el az országot széllel, jelentős mennyiségű csapadékkal, sőt a meteorológiai szolgálat szerint akár jég is eshet. Addig viszont marad a rekkenő hőség, napközben tetőzik a kánikula.
Képgaléria
Vörös kód a hőség miatt Miskolcon is
Miskolc
Vörös kód lépett életbe a hőség miatt Miskolcon is, mivel az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a következő napokban rendkívüli meleg várható - figyelmeztet kedd délutáni közleményében a városháza.
Lakossági fórumot tart Szarka Dénes
Miskolc
Szarka Dénes, az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője az alábbi időpontokban lakossági fórumokat tart.
Képgaléria
A miskolci közösségi közlekedés mozgatórugóit köszöntötték
Miskolc
A keddi ünnepségen a közlekedési cég több dolgozója is kitüntetést kapott.
Egy perc Miskolc - Tombol a hőség, MVK-ünnep, favizsgálat
Miskolc
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.