Ugrás a tartalomra

Labdarúgó NB I - MTK Budapest - DVTK 1-1 (1-0)

Létrehozva
A DVTK pontot szerzett az MTK ellen az OTP Bank Liga 28. fordulójában.
Kép
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Kis híján villámgyors diósgyőri góllal indult a mérkőzés. Szabó Levente blokkja azonban a kapufa mellé pattant. Félóra elteltével mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést. A szünet után egyre nagyobb erőt mozgósított a DVTK az egyenlítéshez, de a hazai védelem sokáig állt a lábán, míg nem Bright Edomwonyi beadását Pernambuco a kapuba fejelte. A mérkőzés végén még Francisco Feuillassier lábában volt a győztes gól, de a lövése fölé szállt, majd Vladislav Klimovich közeli perdítését védte a kapus.

Az MTK Budapest 1-1-es döntetlent játszott a vendég Diósgyőrrel a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A pontosztozkodással a fővárosiak immár öt kör óta veretlenek, míg a miskolciak sorozatban negyedik bajnoki találkozójukon maradtak nyeretlenek.

A mérkőzés elején az MTK kapusa nagyot hibázott, mert előre ívelésébe belelépett Szabó, azonban a labda elkerülte a hazai kaput. Demjén nem sokkal később aztán szép védéssel javított Pozeg Vancas fejesénél. Az idő múlásával mezőnyben kiegyenlítetté vált a játék, de az iram nem volt nagy a nyárias kánikulában. 
Az ivószünet után viszont egy szemet gyönyörködtető, egyérintős akcióból Bognár talált a kapuba. A fővárosiak majdnem megduplázták az előnyüket, ugyanis Kosznovszky 12 méteres lövése éppen csak elkerülte a bal felső sarkot.

Térfélcserét követően is a kék-fehérek futballoztak veszélyesebben, elsősorban a nagy kedvvel játszó Bognárnak köszönhetően. A miskolciak erőtlen támadó játékán a szünetben végrehajtott kettős csere sem segített, ahogy a későbbi változtatásoktól sem kapott új lendületet. Az utolsó húsz percre kezdett fölénybe kerülni a Diósgyőr, ennek ellenére az MTK járt közelebb a gólhoz, ugyanis Németh próbálkozása a keresztlécen csattant. A hajrában aztán már egyre inkább beszorította ellenfelét a vendég együttes, amelynek végül a csereként beállt Pernambuco fejesével sikerült pontot mentenie, de akár a győzelmet is megszerezhette volna.

További infók a dvtk.eu oldalon. 
 

Ez is érdekelhet

Diósgyőriek is csatasorba állnak
Sport
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a legrangosabb hazai versenyt.
Kialakult a térségi elit mezőnye
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága közzétette az első osztályú bajnokságokba sorolt csapatokat.
DVTK - Újpest FC 2-2 (1-0)
Elő a naptárt: itt a diósgyőriek menetrendje
SportMiskolc
Labdarúgás: elkészült az NB II-es bajnokság 2026/2027-es idényének őszi sorsolása.
Lalik Petra ismét kitett magáért. Fotó: magánarchívum
Lalik Petra és a valaha futott második legjobb magyar eredmény
SportMiskolc
Atlétika: World Athletics Continental Tour Bronze, Heusden-Zolder (Belgium).