Ugrás a tartalomra

Minden diák ingyen kapja a tankönyveket 2020-tól

Létrehozva
A 2020-21-es tanévtől minden diák ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez a köznevelésben és a szakképzésben – mondta az oktatási államtitkár kedden Budapesten.
Kép

Bódis József, a VI. kerület Bajza Utcai Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón rámutatott: ezzel befejeződik a 2013-14-es tanévben indult folyamat, amellyel felmenő rendszerben vezették be az ingyenes tankönyvellátást. A mostani tanévben az első kilenc évfolyamon juthattak hozzá térítésmentesen a tankönyvekhez a diákok – emlékeztetett.

Az oktatási államtitkár az intézkedés céljaként jelölte meg, hogy egyenlő esélyt biztosítsanak minden diák számára. Fontosnak nevezte azt is, hogy minőségi tankönyveket tudjanak a tanulóknak adni. Az ingyenes tankönyvellátásra eddig több mint 12 milliárd forintot fordítottak évente, ez a forrás tovább bővül majd – tette hozzá Bódis József.

Kiemelte: az intézkedéssel, amely egymillió-százötvenezer diákot érint és egy-egy tanuló esetében 10–15 ezer forintos támogatást jelent, jelentős terhet vesznek le a családok válláról.

Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke arról beszélt, hogy a tankönyvjegyzékben idén egyetlen területen volt változás: a jegyzék lezárásának időpontja február 15-re került át. Ez alól a sajátos nevelési igényű tanulók kiadványai és a nemzetiségi tankönyvek jelentenek kivételt, ott június a határidő – jelezte.

Kép

Az OH elnöke visszautasította, hogy a kínálat nagymértékben szűkült volna. Elmondta: csaknem 3000 cím szerepel a jegyzéken, és ezek mintegy fele nem állami kiadású. Kitért arra is, hogy az idén 1,4 milliárdot fordítanak arra, hogy köztudottan népszerű tankönyveket megvásároljanak az állami portfólió részére, például Mohácsy Károly irodalomkönyveit vagy a Hajdu-féle matematikasorozatot. Csökkenés volt ugyanakkor az idegen nyelvi tankönyveknél, de még így is széles palettáról lehet választani.

Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója „óriási könnyebbségnek” nevezte, hogy a tankönyvjegyzék idén hamarabb lezárult. Közölte: március 15-ével megnyílt a tankönyvrendelés adminisztrációs modulja, így a tankönyvfelelősök, pedagógusok két héttel több időt kaptak az esetleges változások rögzítésére.

Az OH-tól április 1-jén megkapták a tankönyvjegyzék első, hivatalos formáját, a pedagógusoknak április 30-ig van lehetőségük a tankönyveket megrendelni, az esetleges módosításokat június 30-ig tehetik meg – tette hozzá. Ezután összesítik a rendeléseket országosan, a múlt évhez hasonlóan idén is mintegy 13 millió tankönyvvel számolnak.

Az iskolákba augusztusban, előre egyeztetett időpontban szállítják a könyveket, a hónap végére minden intézményben ott lesznek a szükséges számú kiadványok – ígérte.

Pótrendelésekre augusztus 21. és szeptember 15. között lesz lehetőség – közölte a Kello ügyvezető igazgatója.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.