Ugrás a tartalomra

Huszonöt éves a Miskolci Egyetemi Állásbörze

Létrehozva
Huszonötödik alkalommal adott otthont a régió legnagyobb állásbörzéjének a Miskolci Egyetem. A campusra ezúttal több mint hatvan kiállító érkezett. Az álláslehetőségek mellett szakmai gyakorlati helyeket is kínáltak a börzén, de az állásinterjúk sikeréhez is adtak ötleteket.

Teljesen megtelt cégekkel a Miskolci Egyetem aulája és díszaulája. Hatvanhárom stand között válogathattak az álláskeresők és az egyetemisták. Nemcsak friss diplomások keresgéltek, volt, aki mostani szakmai helye mellett már a jövőre is gondolt.

Kép

Az ország minden részéről érkeztek cégek, de természetesen a helyi vállalkozások sem maradtak a telephelyen ma. A Spinto Hungária Kft. idén először volt jelen az állásbörzén. Ők most nem a friss diplomások kedvéért jöttek. Lengyel-Bérczes Gabriella HR-igazgató érdeklődésünkre elmondta, szeretnének bekapcsolódni a duális szakképzésbe, így fiatalokat is fognak keresni, illetve tapasztalt szerszám-tervező mérnököket.

Kép

A vidék legnagyobb állásbörzéjén a hazai közép- és nagy vállalatok mellett multinacionális cégek is képviseltették magukat. A legtöbb a Miskolci Egyetemmel a hétköznapokban is jó szakmai kapcsolatot ápol. Jakab Nóra oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettes kiemelte, a munkaerőpiac számára képeznek szakembereket, nem önmaguknak.

Kép

– Karriert is adunk, nemcsak diplomát, és ez a partnercégek, kiállítók nélkül nem történhetne meg – hangoztatta.

Kép

A rektorhelyettes hozzátette, hogy a kiállítók több mint negyven százaléka az észak-magyarországi régióból érkezett, ami azért is fontos, mert a fiatalokat a régióban kell tartani, és ehhez lehetőségekre van szükség. Az egyetemi állásbörzén átadták az Állásbörze díját is, amit az Émász vállalata nyert el.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.