Ugrás a tartalomra

Jelen-Lét Konferencia – 17 évig az iskolában

Létrehozva
Szakmai konferenciát tartottak kedden, az Avasi Gimnáziumban, a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozó szakemberek és a társterületek szakemberei számára.
Kép
Fotók: Parai Roland

A tankerület 2018 januárban az Európai Szociális Alap forrásaiból 500 millió forint támogatásban részesült. A projekt legfontosabb célja a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekeket ellátó intézmények szakmai fejlesztésének támogatása, a családok kompetenciáinak erősítése, a társadalmi elfogadás elősegítése. A pályázaton belül már számos programelem megvalósult.

Különösen nagy sikere volt a „Kalandra fel!” tábornak, amely a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekeknek nyújtott élménydús programokat. Ehhez kapcsolódóan Miskolc önkormányzatával együttműködve valósultak meg a „Hahó! Hajó!” akciónapok is, amelyek a belvárosi Szinva teraszon teremtettek alkalmat a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek és családjaik megismerésére.

Kép

László István, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója kiemelte, arra törekszenek, hogy kimozdítsák ezeket a gyerekeket a saját közegükből. – Élményt szeretnénk nekik nyújtani – hangsúlyozta a tankerületi igazgató.

A Jelen-Lét Konferencia – 17 évig az iskolában a szakterület leghíresebb szaktekintélyeit szólaltatta meg, a szakmai irányelvektől a gyakorlati megvalósulásig mutatta be a legfontosabb újításokat, lehetőségeket, eredményeket. A szakmai kérdésfeltevések, útkeresések mellett alkalmat teremtett a súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek életébe való betekintésre.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.