Ugrás a tartalomra

Miskolc valódi iskolaváros - beszélgetés a középiskolai felvételiről

Létrehozva
A középiskolai felvételi jelentkezésről beszélgetnek intézményvezetők a Miskolci Napló legújabb adásában. A Miskolc Televízió hétfőn, 19:25-kor kezdődő műsorában megszólal a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és a Miskolci Magister Gimnázium igazgatója.
Kép
A teljes beszélgetést nézze meg hétfőn, a Miskolc Televízió 19:25-kor kezdődő műsorában!

A középiskolák központi írásbeli felvételijét január 18-án tartották. A Lévay József Református Gimnáziumban mintegy hétszázhatvanan írták meg idén a vizsgát. Ábrám Tibor, az intézmény igazgatója elmondta, hogy hat- és négyosztályos iskolájukban széles szakmai kínálatot nyújtanak. – Kilenc tagozat közül választhatnak a hozzánk jelentkezők: angol, német, magyar, történelem, média, kémia, biológia, matematika és fizika. Minden iskola életre is nevel, a miénk a református értékek mentén az örök életre is - hangsúlyozta.

A környező hat megyéből, valamint Észak-Erdélyből, Kárpátaljáról és Felvidékről is befogadják a legtehetségesebbeket a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumba – összegezte tevékenységüket Fejér Zsolt György, az iskola igazgatója. – Négy zenei és két táncművészeti szakmacsoportban: klasszikuszene-tagozatra, dzsessz-, nép- és egyházzeneire, továbbá kortárstánc- és moderntánc-, valamint néptánctagozatra jelentkezhetnek a növendékek. Az intézményben három oktatási formában tanítanak: nappalin, szakképesítő vizsgára felkészítve és felnőttoktatásban. A felvételi vizsgákat a Zenepalotában és a színházban tartják február 24-én és 25-én.

A Miskolci Magister Gimnázium alternatívát jelent a felvételizők számára. – Második esélyként jelenünk meg a köztudatban. Nálunk időt kap a gyerek ahhoz a döntéshez, hogy milyen tanulmányokat folytasson a jövőjéhez. Hisszük, hogy a tehetség mindenhol utat tör magának - forgalmazott Zemlényi Attila intézményvezető.

A Miskolci Szakképző Centrumban idén szeptembertől hetvenöt szakmai képzés közül választhatnak a diákok. – Országosan ez a szám százhetvennégy, Miskolc tehát valódi iskolaváros - hangsúlyozta Kiss Gábor kancellár. Tizennégy iskolájukban azt az alapelvet követik, hogy tanulóik karrierben gondolkozzanak. Duális képzést nyújtanak, tehát a diákok az elméletet az iskolában, a gyakorlatot vállalati környezetben tanulják, emellett szakképzési ösztöndíjat is tudnak kínálni.

A fiatalok február 19-éig dönthetik el, hogy hová jelentkeznek, március közepén pedig még változtathatnak a sorrenden. A szakemberek szerint mindenképp érdemes több intézményt is megjelölni a jelentkezési lapon.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.