Ugrás a tartalomra

Nyelvvizsga nélkül is átvehetik a diplomájukat

Létrehozva
A Miskolci Egyetemen is sokan élnek a lehetőséggel.
Kép

Folyamatosan kapják meg diplomáikat azok a hallgatók, akiknek még nincs nyelvvizsgájuk. Mint ismert a koronavírus miatt enyhítettek a diploma átvétel követelményein. Ez országszerte 75 ezer hallgatót érint. A Miskolci Egyetemen hétfőig több mint 4200 oklevél kiállítását kérelmezték, és eddig mintegy 3000 diplomát készítettek el. Ezekből kétezret már kipostáztak az érintetteknek. Az intézmény figyelmeztet, a diplomát személyesen csak előre egyeztetett időpontban, védőfelszerelésben lehet átvenni. Az épületben pedig egy időben legfeljebb három volt hallgató tartózkodhat.

Ez is érdekelhet

Enélkül hátrányba kerülhet a magyar nemzet
OktatásKultúraSzabadidő
Tizenhat csapat csapott össze a Hahó, Könyvtár(s)ak olvasásnépszerűsítő versenyén hétfőn a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A feladatok alapjai Berg Judit könyvei voltak, az írónő maga is részt vett a programon.
Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.