Ugrás a tartalomra

Szakképzésben dolgozó oktatókat ismertek el

Létrehozva
A tehetséggondozásban nyújtott munkájukért ismertek el oktatókat. A Miskolci Szakképzési Centrum több mint 50 pedagógusa vehetett át arany, ezüst és bronz fokozatú díjakat.

Prillné Csordás Csilla – amellett, hogy a Miskolc Televízió #érettségi című műsorában, a képernyőn keresztül több száz diáknak segített a magyar nyelv és irodalom érettségire való felkészülésben – a fiatal tehetségek felkarolásában is évek óta részt vállal. Az oktató tehetséggondozásban nyújtott kiemelkedő munkájáért bronz fokozatú elismerésben részesült.

Kép

– Minden évben indítottam diákokat az Országos Arany János Irodalmi Versenyen, a győri szépkiejtési versenyen. Nagyon sok díjazottam volt és nagyon büszke vagyok rájuk. De nemcsak az én érdemem, hanem elsősorban a diákoké: hajlandóak voltak arra, hogy többet foglalkozzanak az irodalommal – emelte ki a Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnázium magyar-történelem szakos tanára.

A marketingtől a programozásig összesen 57 pedagógus tehetséggondozó munkáját ismerte el a Miskolci Szakképzési Centrum. A díjazáskor a diákok versenyeredményei voltak mérvadóak.

Kép

– Idén is „behúztuk” a versenyeinket, a megyei matematika versenyen minden évfolyamon nyertünk – mesélte büszkén Tóth Géza, a Berzeviczy Gergely Szakgimnázium matematika-kémia szakos tanára. – A Zrínyi Ilona matematika versenyen egy kivételével minden évfolyamot megnyertünk, és ezen a versenyen a régió legjobb szakgimnáziuma címét is elnyertük.

A szakképzési centrum második alkalommal díjazta az oktatókat. Molnár Péter igazgató kiemelte, számtalan kiváló oktatójuk van, és az igazgatókkal együttműködve összegezték, hogy kik nyújtottak kiemelkedőt a tehetséggondozás terén a magunk mögött hagyott tanévben.

Preview Image
Mocsári László képgalériája!

Az igazgató hozzátette, az oktatóknak is köszönhető, hogy a szakmatanulás egyre népszerűbb. Szeptemberben ugyanis 10 százalékkal, azaz körülbelül 120 diákkal többen kezdik meg a tanévet a Miskolci Szakképzési Centrum 11 intézményében.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.