Ugrás a tartalomra

Kormánybiztos látogatott a Miskolci Egyetemre

Létrehozva
Egy rugalmasabb, versenyképesebb felsőoktatás megteremtése a célja az egyetemek modellváltásának – hangsúlyozta Prof. dr. Stumpf István, a modellváltásért felelős kormánybiztos a Miskolci Egyetemen tett hét eleji látogatásakor. A korábbi alkotmánybíró találkozott az Universitas Miskolcinensis Alapítvány tagjaival és tárgyalt az intézmény vezetésével is.
Kép
Ökölpacsival köszöntötte egymást Stumpf István kormánybiztos és Varga Judit kuratóriumi elnök. | Fotó: Miskolci Egyetem

Az alapvető feladat továbbra is ugyanaz – emelte ki a kormánybiztos –: a felsőoktatás rendszerének magasan képzett értelmiséget kell adnia a társadalomnak. Ehhez viszont elengedhetetlen az oktatói-kutatói munka színvonalának javítása, versenyképességének növelése. Stumpf István támogatásáról biztosította az egyetem vezetését, és kiemelte: a jövőben is a térség meghatározó szellemi bázisaként kell kezelni a Miskolci Egyetemet – olvasható a felsőoktatási intézmény pénteki közleményében.

A kuratórium elnöke, Dr. Varga Judit arról beszélt, az intézménynek még markánsabban kell megjelennie a hazai felsőoktatásban, és cél az is, hogy ismertebb legyen a nemzetközi porondon. Azt is mondta, hogy a kuratórium tiszteletben tartja az egyetem autonómiáját és segíti a munkát, hogy a miskolci képzések még vonzóbbak legyenek, nemcsak a régióban, hanem az ország más területein élő fiatalok számára.

Kép
Stumpf István támogatásáról biztosította a Miskolci Egyetemet

Prof. Dr. Horváth Zita rektor a többi között ismertette azokat a fejlesztéseket, amelyek révén az egyetem elérheti a megfogalmazott célokat. Ilyen például a Tudományos és Innovációs Park (Science Park), valamint az egyetemi könyvtár közeljövőben induló felújítása és bővítése. Hozzátette: van alapja az optimizmusának, a múltbeli eredményekre bázisként kell gondolni, az átalakulás pedig szívós és következetes munkát igényel. – A Miskolci Egyetem számára továbbra is kiemelten fontos a város, a megye és az egész régió fejlődése – hangoztatta a rektor, aki bejelentette: az intézmény együtt kíván működni a Tokaj-Hegyaljai Egyetemmel, például a Zempléni Nyári Fesztivál ideje alatt nyári egyetemek szervezésével.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.